Új Airbus üzleti gép, és a business-repülés remek kilátásai

iho/repülés   ·   2020.10.07. 10:00
ACJ220 100 PW On Ground

Az egykori CSeries, az ACJ220 már hat példányra kapott megrendelést. Bajban a légitársaságok, esélyek az üzleti ágazatnak.

Az európai gyártó beindította az ACJ TwoTwenty programját, a megjelölés mögött felsejlik az egykor a kanadai Bombardier által fejlesztett, majd az Airbus által átvett remek regionális utasszállító, a CSeries, újabb nevén az A220-as. Vagyis a gép az üzleti repülésnek azt a kategóriáját képviseli, amely a kereskedelmi forgalomban szolgáló utasszállítók változatait jelenti, fantasztikus komforttal és rendszerint megnövelt hatótávolsággal, természetesen sokkal kevesebb utas számára, és mivel nagyobb méretekről van szó, mint az „eredeti” business-jetek, ezért aztán a luxusra is több a tér.

Az Airbus érthető mód az alaptípus, a 220-as család valóban remek tulajdonságait emlegeti az új ACJ méltatásakor.

Kétségtelen, a Bombardier a CSeries esetében, a teljesen új sárkányszerkezet, műszaki rendszerek és az ugyancsak friss, GTF-rendszerű hajtóművek révén, igen sikeres gépet alkotott, más kérdés, hogy a fejlesztés és a késések költségeit nem tudta elviselni.

A CSeries alaptípus már Airbus-családként (fotók: Airbus)

A programot folytató Airbus tehát most méltán hivatkozik arra, hogy az A220 család a legcsendesebb, vagy legalábbis az egyik legtisztábban és legkevesebb fogyasztással üzemeltethető konstrukció.

Ráadásul az eredetihez képest megnövelt hatótávolság – 10 ezer 500 kilométer, több, mint 12 órányi repülés lehetősége – valóban plusz vonzóerő a business-jet kategóriában.

Ezt a gyártó olyan lehetséges várospárokkal jellemez, mint a London-Los Angeles, Moszkva-Dzsakarta vagy Tokió-Dubaj, leszállás nélkül.

A gépre máris vannak megrendelések, kettőre tart igényt a Comlux nevű, üzleti gépek bérbeadásával és üzemeltetésével foglalkozó cég, amelynek flottájában vannak szélestörzsű típusok is, mint a 88 utasra berendezett, 16 ezer kilométer körüli hatótávolságú Boeing 777-es, az Airbus keskenytörzsű A319-esének ACJ-variánsa, sokféle „hagyományos” business-jet, sőt, néhány Szuhoj S100-as is. Négy további TwoTwenty meg nem nevezett vásárlóhoz kerül, természetesen azután, hogy megtörténik a gépek belső kialakítása – a Comluxnál ez nemcsak közös helyiségeket, hanem és háló- és fürdőszobát jelent – ami bizony sokszor több idő, sőt, több pénz, mint magának a gépnek az elkészítése. Az első TwoTwenty ennek megfelelően 2023-ban állhat szolgálatba.

Még egy-két érdekesség, ami nyilván belejátszik az üzletbe: az egyik, hogy noha az Airbus közleményei erre nem térnek ki, gyanítható, hogy a gép plusz üzemanyag-tartályokat kap. Ráadásul

a típus 2017-ben, még CSeries-korában elnyerte annak a repülőtérnek a használati engedélyét, amely az üzleti repülés egyik legfontosabb célpontjának számít.

A brit főváros kereskedelmi központjának közelében, az egykori dokkok helyén kialakított London City rövid, öt fokon megközelíthető pályáján és előterén momentán ez a legnagyobb típus, ami megfordulhat, a hagyományos társaságok közül a Swiss kezdett az A220-assal ide repülni. A TwoTwenty pedig közvetlen kapcsolatot kínál London City és a másik üzleti világközpont, New York között.

Az első sikeres tesztrepülés London Cityre (fotó: Bombardier)

És mintha csak az Airbus bejelentését akarná alátámasztani, ugyancsak most jelent meg a Honeywell prognózisa, amely szerint járvány ide vagy oda, a következő öt évben várható üzletigép-vásárlások száma a tavalyi előrejelzéshez képest alig változik, 2030-ig várhatóan 7300 új gépet állítanak szolgálatba, 235 milliárd dollár értékben, és ez a tavalyi várakozásokhoz képest csak négy százalékos csökkenés. A legfontosabb észak-amerikai piacon a többi régióhoz képest inkább erősödés várható.

Az üzleti repülés már a nyári adatok szerint is hamarabb tért magához, mint a légitársasági utasszállítás, és ezt a járvány második hulláma is igazolja.

Emlékezetes volt, hogy tavasszal mennyire megsokasodott a business-jetek használata: amikor a légitársaságok már le kellett, hogy álljanak, a cégek gépei nagy számban menekítették haza az amerikai vállalatok embereit külföldről. Az üzleti ágazat most is pörög, amíg a hagyományos kereskedelmi repülés a tavalyi hasonló időszakhoz képest negyven-ötven százalékkal esett vissza, addig a business-jetek forgalma a 2019-esnek már a kilencven százaléka.

A Swiss gépe Budapesten

Amikor a légitársaságok többsége megint inkább csökkenti a kapacitását, gépparkjuk nagy részét továbbra is lekonzerválva tartják valahol a földön, addig az üzleti gépek nagy része a levegőben van, épp, mert a gazdasági szereplők, és persze a tehetősebbek, vagy a nem is annyira gazdag, a gépeket résztulajdonosi formában használók nem találják a menetrendekben a számukra szükséges járatokat. Viszont a nemzetközi, sőt, kontinensek közötti gazdasági kapcsolatok most már ismét az újraéledés stádiumában vannak, és közben a hagyományos társaságok kényszerű bénultsága éppenséggel a business-ágazat jelentőségét növeli.

Ami az üzleti repülést most fókuszba állítja, az az ágazat közelgő nagy amerikai rendezvénye, a National Business Aviation Association (NBAA) évi szokásos összejövetele és kiállítása.

Az Airbus is nyilván nem véletlenül időzítette mostanra a TwoTwenty bejelentését.

A konvenció körülményei nyilván mások lesznek, mint máskor, vagyis az egész virtuálisan, netes alapon zajlik majd, de a jelek szerint legalább olyan optimista hangulatban, mint amikor a gyártók, üzemeltetők, tulajdonosok kézzelfogható közelségben tanácskoznak egymással és a gépekkel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek