Új Conectók Budapesten

Ács Attila   ·   2016.12.17. 16:15
BKV_NWB_Mercedes_Conecto_kicsi

Már-már történelmi jelentőségő volt 2015 áprilisa a BKV-nak, hiszen közel másfél évtized után ismét vadonatúj gyártású „kulcsrakész” buszok érkeztek a céghez, szám szerint tizenöt. A Mercedes-Benz Conectók minden tekintetben megfelelnek a kor elvárásainak: 100 százalékban alacsonypadlósak, klimatizáltak, kívül-belül korszerű utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve, a motorjuk igen erős (295 lóerős) és az Euro VI-os normát teljesíti, a finom, rángatásmentes gyorsításról pedig a hatsebességes ZF Ecolife automataváltó gondoskodik.

A második széria majdnem mindenben megegyezik az elsővel, csak néhány apró módosítás történt a korábbi tapasztalatok figyelembe vételével. Még a rendszámuk is hasonló; a tavalyiak az NBW, a mostaniak pedig az NWB betűtartományt kapták

Az első szériával igen kedvezőek a tapasztalatok, az utasok és a járművezetők is gyorsan megszerették őket, így bizonyára sokan örömmel konstatálták, hogy az elmúlt hetekben újabb tizenöt átadási folyamata kezdődött meg, amelyek a Cinkota Divízióhoz tartozó vonalakon folyamatosan állnak forgalomba. A szerződés ezen felül még további negyvenöt szóló Conecto beszerzését teszi lehetővé, ebből egy újabb tizenöt darabos szériát már meg is rendelt a BKV, ezek 2017 nyarán állnak majd forgalomba.

Conectókkal erősít az ITK (Inter-Tan-Ker Zrt.) is: ők a 2016-ban beszerzett huszonhárom csuklós mellé 2017-ben további harmincegyet szereznek be. Ezek a buszok úgynevezett rendelkezésre tartás keretében közlekednek a BKV-nál, magyarán a BKV biztosítja a sofőrt, az üzemanyagot és a telephelyet, a járművek viszont az ITK tulajdonát képezik, a javításukat és a karbantartásukat is ők végzik.

Az utastér tágas, világos

A Mercedes idén szeptemberben mutatta be a típus legújabb változatát, aminek formaterve meglehetősen újszerűre sikeredett, de a visszajelzések szerint nem aratott osztatlan sikert. Nem kell azonban megijedni: úgy a BKV szólói, mint az ITK csuklósai is a régi, megszokott külsővel érkeznek majd.

A Mercedes-Benz Conecto már jelenleg is az egyik legjellemzőbb típusnak számít Budapesten, hiszen a BKV harminc és az ITK huszonhárom busza mellett a VT Arriva további százharminckettőt üzemeltet. Az új beszerzésekkel viszont az összdarabszám bőven 200 fölé emelkedik majd.

Conecto-műszerfal

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek