Új tanév, új járatok, új menetrend Szegeden

iho   ·   2016.08.31. 18:45
szegedi_busztender02_0

Simán el lehetett menni úgy nyaralni Szegedről, hogy mire visszajött az ember, még pillogtatni se' tudott az új járatok láttán. Sőt, ezt akár kétszer is megtehette, ha most indul az indián nyárba. Idén nyáron ugyanis komoly menetrendi átszervezésekbe, fejlesztésekbe(?) kezdett a Tisza parti város önkormányzata a két közlekedési szolgáltatóval együtt. Szeged Városüzemeltetési és -fejlesztési Bizottsága az SZKT-nál és a DAKK-nál végzett utasszámlálási adatok alapján ugyanis először június 17-én módosította a város menetrendjét. Ekkor „ki is mondták, beáldozza” ezt a nyarat a város arra, hogy kiderüljön, jól gondolták-e a változásokat.

Egyből kiderült, nem jól gondolták. Ugyanis hiába minden tájékoztatás, figyelemfölhívás, plakátolás, az átlagember egyből összeomlik, ha nem jön a régi járat, két perccel hamarabb indul, másfelé megy. Ez valahol persze érthető, nem is szegedi sajátosság, midnenhol így van, hiszen, ha valamihez hozzászokunk, akkor gyakran nehezen váltunk, de a buszmenetrend talán nem az a „kategória”, amit ne lehetne viszonylag könnyen „elengedni”. Szegeden ezen a nyáron kiderült, mégis a nehezen elengedhető kategóriába tartozik a menetrend.

A 20-as megmaradt, a betétjáratát elvették, de kapott maga mellé új segítséget

Tény, alig, hogy kicsöngettek az iskolából és megkezdődött a nyári vakáció huszonhat buszjárat változott: tizenhárom vonal módosult, hat megszűnt, hét új viszont elindult.

A 7F-es módosult, társai lettek a 67-es és 67Y-os. Utóbbiak szeged másik végébe Szőregre vitték az utasokat: a 67-es a Derkovits fasor–Szerb utcán, a 67Y-os a Szőregi út–Magyar utca útvonalon. Ritkábban járt a másik nagy „átlós” járat, a 20-as reggel és este, de ezt tudjuk be a nyárnak, meg annak, hogy ilyenkor kisvárossá ürül ki Szeged: közel 25 ezer egyetemista hazamegy... Nem is lehetett hát csodálkozni azon, hogy a 20A-s betétjárat megszűnt. Szintén megszűnt a 79-es, ugyanakkor meghosszabbították a 71-est és a 72-est, előbbi a Szegedi Ipari Logisztikai Központ (SZILK) és a Marostő között jár, a 72-es a SZILK-től az újszegedi Erdélyi térig közlekedik, mindkettő betétjáratot is kapott a Mars tértől Újszeged felé. A 74A megszűnt. A 76-os vonalát is meghosszabbították, sőt meg is variálták – erről később még bővebben is –: a megszűnt 13-as és 13A-s helyett betérnek Móravárosra. A 84-es és 90-es menetrendje is „összeért”: az újszegedi gabonakutató és a Makkosházi körút között a 84-esre és 90-esre is fel lehet szállni – a 90-es viszont körjáratban egészen a nagyállomásig közlekedik. A külső körutat fölszántó vonal „alvonala”, a 90F-es viszont lerövidült és új végállomást kapott: Petőfiteleptől csak a vadasparkig jár. A 84A-t pedig kivette a menetrendből a szakbizottság.

Mi lesz szeptember 1-jétől?

Minden, pontosabban sok gólhelyzet, de elsőre úgy tűnik, maximum kapufáig jut az új menetrend. Lesz két teljesen új járat. A 24-es Petőfitelep és a Holt Tisza között „műszakváltó járatként” kel át Szegeden. És lesz egy izgalmasnak tűnő 32-es busz, amely az újszegedi víztorony mellől indul a Honvéd térig, tíz perces követéssel. Klasszikus egyetemista járatnak tűnik, de mégsem az: az utolsó járat Újszegedről még fél öt előtt elindul, esélytelen vele elérni a késődélutáni, koraesti szemináriumokat, buliba menni meg pláne nem lehet vele...

A 76-os mellé 76Y-ost is kénytelen indítani a DAKK. Ugyanis hiába vitték ki Móraváros felé a 76-ost, a szentmihályiaknak fontos volt, hogy a Petőfi sugárúton keresztül is elérjék a belvárost. Érdemes figyelni gyakorlatilag az összes járat indulási idejét, de a 20-as, a 60-as, a 60Y-os, a 64-es, a 67Y-os, a 74-es, a 76-os, a 77A-s, a 84-es, a 90-es, a 90F-es és a 90H-s esetében „azt hiszem, mindenféleképpen”. A 77A-s esetében (elvileg) jó hír, hogy a Baktót és a Mars teret összekötő buszt meghosszabbítják: szombatonként délelőtt a móravárosi bevásárlóközpontig lehet vele utazni.

A 77-es „kistestvére” hétvégenként plázajárattá „nemesedik”

A villamosok esetében ritkul és sűrűsödik is a menetidő. A kirakatvonal, a 2-es öt percenként indul reggel – nem lehet vele elkésni a munkából. A 3-as, a 3F-es és 4-es napközben többet „pihen”: óránként már csak négy villamos indul öt helyett. A 3F-es esetében nem lesz már különbség hétköznap és hétvége között, ugyanis minden nap kikocog egy Tatra a Fonógyári útra. Viszont ez az a vonal, amelyen megjelennek a Pesák is: munkanapokon óránként egy Swing tesz egy kört Tarján és a Vadaspark között. Szintén fontos hír, hogy az egykori királyvonal, az 1-es most már teljesen belesimult a csabai vonatok menetrendjébe. Olyannyira, hogy akár nyolc perc késést is elbír a villamos. Ne legyen szükség erre a nagyvonalúságra! (De, lesz...)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek