Új trolik Besztercebányán

Ács Attila   ·   2011.07.11. 10:00
besztercebanya_fooldal

A járművek száz százalékban alacsonypadlósok, 32 ülő- és 62 álló utas szállítására alkalmasak, és négy ajtóval rendelkeznek, amelyek szelektív működtetésűek, tehát az utasok által nyithatók. Hosszuk 12,18 méter, szélességük 2,55 méter, saját tömegük pedig mindössze 10,8 tonna. Az utastér ugyan nem, de a vezetőtér légkondicionált.

A karosszéria a cseh SOR cég terméke, az első példányba még a Skoda pilseni gyárában került bele a korszerű elektronika, de a többit már helyben, Besztercebányán szerelték össze.

Nagy örömmel fogadták a helyiek az új járműveket, hiszen a régi trolibuszok többsége már 20 éves is elmúlt, így ráadásul megvalósulhatott az utolsó dízel buszok kivonása is, ami a nyilvánvaló környezetvédelmi szempontok mellett azért is előnyös, mert így a számítások szerint az üzemeltetési költségek körülbelül 30 százalékkal csökkennek majd.

A fejlesztés végösszege mintegy 10 millió euró volt, amelynek 85 százalékát az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap, tíz százalékát állam állta, öt százalékát pedig saját forrásból teremtették elő.

De itt nem állt meg a flotta korszerűsítése; a cég jövő évre vonatkozó tervei között 14 gázüzemű csuklós busz beszerzése szerepel.

A SOR TNB12-esek érdekes járművek: elöl 19,5 collos, hátul 22,5 collos kerekeken futnak, és a szóló változaton négy utasajtó található, de az első csak 860 milliméter szélességű (fotó: SOR)

Az utastér. A típus buszváltozata tavaly Pécsen is megfordult egy teszt erejéig, de ott ez az elrendezés nem aratott osztatlan sikert (fotó: DPMBB)

Kapcsolódó hírek