Új vasúti korridor Európában: a Borostyán

iho   ·   2017.12.05. 16:40
00kicsi

A Varsóból, valamint a lengyel-belorusz határtól a koperi kikötőig, és a magyar-szerb határig tartó új vasúti árufuvarozási folyosó az európai Mobilitási Csomag négy jogalkotási tervezet egyik eleme, feladata a Távol-Keletről a Lengyelországba vasúton, a koperi és a pireuszi kikötőbe hajón érkező áruk Európa belsejébe juttatása. A magyar szakasz a Rajka–Csorna/Sopron–Zalaszentiván útvonalon vezet az adriai kikötők felé, Komáromon és Budapesten át pedig a kelebiai vasútvonalon a szerb határig tart – így a MÁV és a GYSEV hálózata egyaránt érintett benne. Ennek a folyosónak a létrehozásával az Orient/Kelet–Mediterrán folyosóhoz nemrég csatlakozott Németország északi kikötői révén közvetlen kapcsolatba lép a Fekete-tenger romániai, valamint a török- és görögországi kikötőkkel is. Ez a folyosó fontos magyarországi ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriával és a balkáni államokkal.

Az európai vasúti árufuvarozási folyosók térképe

Emellett az észt soros elnökség összegezte a Mobilitási Csomag részét képező, a közúti közlekedés szociális, belső piaci pilléreihez kapcsolódó négy jogalkotási tervezet részletes tárgyalásának eddigi eredményeit. Ahogy Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a szabályozási javaslatok megvalósítása jelentős többletköltségekkel és adminisztratív terhekkel sújthatja elsősorban a közép-kelet-európai fuvarozókat – a gyakorlatban is alkalmazható, arányos megoldás az egész Unió versenyképességét érintheti.

A testület értékelte a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) közlekedési elemei végrehajtásának előrehaladását. Magyarország ezen összegeket teljes egészében felhasználta, a konstrukció előnyének a gyors pályázatértékelést és döntéshozatalt tarják. A következő pénzügyi időszakban a CEF-támogatás fő formájának változatlanul vissza nem térítendőnek kell lennie – emelte ki az államtitkár.

Homolya Róbert az útdíjrendszerek jövőjéről tartott vitában kiemelte: Magyarország már 2013-ban bevezette a megtet úttal arányos díjszedést a 3,5 tonna feletti tehergépjárművekre, határozott nemzeti álláspont, hogy a más járműkategóriákra kiterjesztés nem tehető uniós szinten kötelezővé, a kérdés eldöntésének tagállami hatáskörben kell maradnia. Ellenkező esetben a személygépkocsival és autóbusszal közlekedők terhei nőnének jelentős mértékben – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek