Újabb esemény az e-útdíj rendszer ügyében
Jogorvoslatot kért a Campo Consulting Hungaria Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által az elektronikus útdíj rendszerének kiépítésére kiírt tender kapcsán – olvasható a Közbeszerzési Hatóság honlapján.
Az MTI megkeresésére a hatóság titkárságán bővebb felvilágosítást nem adtak.A Népszabadság értesülése szerint a társaság vitatja, hogy az ÁAK jogszerűen járt el, amikor hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki, a megtett úttal arányos tarifák alapján számlázó e-útdíj rendszer kiépítésére.
A jelentkezési határidőig nyolc cég jelezte, hogy indul a tenderen. Az ÁAK közülük választja ki azokat, amelyek a második fordulóba jutva ajánlatot tehetnek. Az ajánlatkérő október 19-ig értesíti ezeket a társaságokat.
Az ajánlattevőkkel lefolytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére várható.
A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés december első felében esedékes, ezt azonban hátráltathatja a jogorvoslat.
A tender technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem – az egyik műholdas, a másik rádiófrekvenciás technológiát használ. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek a rendszer teljes körű meghonosítására kell ajánlatot tenniük. Ebbe beletartozik a tervezés, a kivitelezés, a beüzemelés, továbbá a 2022. október 31-ig tartó díjszedés és díjellenőrzés is.