Ünnepi menetrendek, lezárások augusztus 20-án

MTI/BKK/iho   ·   2014.08.19. 10:28
gusztus20_tuzi0
Éjjeli szerelvények a tűzijáték után

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint az augusztus 20-ai ünnephez igazodva módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Augusztus 20-án az ünnepnapi, augusztus 21-én újra a munkanapra érvényes a menetrend.

Az augusztus 20-ai tűzijáték után Budapest-Nyugati pályaudvarról vonat indul 22 óra 28 perckor Szobra, 22 óra 33 perckor Szolnokra és 23 órakor Szegedre, továbbá Budapest-Déli pályaudvarról 23 óra 20 perckor Győrbe, 22 óra 40 perckor Fonyódra és 22 óra 55 perckor Dunaújvárosba, valamint augusztus 21-én hajnali 2 órakor Fonyód állomásról Budapest-Déli pályaudvarra.

A debreceni ünnepségről hazautazóknak Debrecenből 22 óra 46 perckor Mátészalkára és 22 óra 42 perckor Nyírábrányba indul vonat augusztus 20-án.

A vasúttársaság javasolja – a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében – az internetes jegyvásárlási lehetőséget, illetve a menetjegyek elővételi megváltását.

Budapest: lezárások, parkolási tilalmak

Az ünnepi rendezvények miatt már ma, kedden lezárták a Lánchidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A hídon a gyalogosok és a tömegközlekedés járművei sem haladhatnak át, a lezárás miatt több busz és villamos útvonala megváltozott. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal az MTI-vel korábban azt közölte: a nemzeti ünnep programjai kedden elkezdődnek, ezért a budai felső rakpartot a Margit híd és az Erzsébet híd között is lezárják a gépkocsiforgalom elől. A rendezvények biztonsága érdekében kedden és szerdán ideiglenesen megnyitják a Lánchíd utcát. Szerda este 6 órától a tűzijáték miatt szünetelni fog a teljes gépkocsiforgalom és tömegközlekedés a budai és a pesti rakparton, a Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszon.

Részletes közúti forgalomkorlátozások a fővárosban

Augusztus 21-én, csütörtökön a hajnali órákig már lezárták

  • a Bem rakpartot a Halász utca és a Bem József tér között,
  • a Csalogány utcát a Fő utca és a Bem rakpart között,
  • a Széchenyi Lánchidat,
  • az Alagutat,
  • a Clark Ádám teret,
  • a Lánchíd utcát,
  • a Fő utcát a Halász utca és a Clark Ádám tér között, valamint
  • a Hunyadi János utat.

Augusztus 19-én 17 órától 21-én az első járatok indulásáig a zászlófelvonás és a tisztavatás miatt lezárják a Kossuth Lajos teret.

Augusztus 20-án a Szent Jobb körmenet miatt délután 17 órától 19 óráig az V. kerületben lezárják a Szent István Bazilika–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca–Arany János utca–Szent István Bazilika útvonalat.

Augusztus 20-án, szerdán a tűzijáték miatt

  • körülbelül 18 órától este körülbelül 23 óráig lezárják Budán a Petőfi híd–Irinyi József utca–Karinthy Frigyes út–Móricz Zsigmond körtér–Villányi út–Alkotás utca–Vérmező–Margit körút–Bem József utca–Tölgyfa utca–Margit híd által határolt részt a Dunáig,
  • az Árpád fejedelem útját és a Budai alsó rakpartot az Üstökös utcától,
  • körülbelül 20 órától a már augusztus 19-étől lezárt Széchenyi Lánchíd mellett az Erzsébet hidat, és a Szent Gellért rakpartot is lezárják várhatóan 22 óra 30 percig.
Változások, útvonal-módosulások a budapesti tömegközlekedésben

M2-es metró A rendezvényeken résztvevők létszámának függvényében a rendőrség lezárhatja az M2-es metró Batthyány tér és a Kossuth Lajos tér állomásait.

D13-as hajó A D13-as hajó augusztus 20-án 9 órától nem közlekedik.

2-es villamos A 2-es villamos augusztus 19-én 17 órától augusztus 20-a körülbelül 17 óráig rövidített útvonalon, a Kossuth Lajos térig közlekednek. A Kossuth Lajos tér M, Országház, látogatóközpont és a Jászai Mari tér megálló kimarad. Augusztus 20-án 17 órától az utolsó járat indulásáig továbbra is rövidített útvonalon, csak a Közvágóhíd H és a Boráros tér H megálló között közlekedik, a tűzijáték előkészítő munkálatai miatt, a tűzijáték előtt 4 percenként, utána 3 percenként. A Zsil utca, a Fővám tér, a Március 15. tér, a Vígadó tér, az Eötvös tér, a Széchenyi István tér, a Kossuth Lajos tér M, az Országház, látogatóközpont és a Jászai Mari tér megállóhely kimarad.

4-es és 6-os villamos A rendezvényeken résztvevők létszámának függvényében a rendőrség lezárhatja a Margit hidat, illetve a Petőfi hidat augusztus 20-án este. Ez esetben a 4-es és a 6-os villamos rövidített útvonalon, az Oktogon M és a dél-budai végállomások között, illetve az Oktogon M és a Corvin-negyed M megálló között közlekedik, a tűzijáték idején, illetve előtte és utána 3 percenként.

Erre számítson Budapest belvárosában! (forrás: BKK)

18-as, 19-es, 41-es villamos Augusztus 19-én az első járat indulásától várhatóan augusztus 20-án 17 óráig a 19-es és a 41-es villamos rövidített útvonalon közlekedik a dél-budai végállomások és Clark Ádám tér között. A villamos nem érinti a Halász utca és a Batthyány tér M+H megállóhelyet, a kimaradó szakasz, a közúti zárások miatt nem pótolható. Augusztus 20-án 17 órától az utolsó indulásig a villamosok módosított útvonalon, a dél-budai végállomások és a Széll Kálmán tér M megálló között közlekednek. A Döbrentei tér, a Clark Ádám tér, a Halász utca és a Batthyány tér M+H megállóhelyek kimaradnak. A rendezvényeken résztvevők létszámának függvényében a rendőrség lezárhatja a Szent Gellért rakpartot augusztus 20-án este. Ez esetben a 18-as, 19-es és a 41-es villamos rövidített útvonalon, a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér M megálló között közlekednek. A villamosok a tűzijáték előtt 10–15 percenként, utána 10 percenként közlekednek.

47-es, 49-es villamos Ha a rendőrség lezárja a Szabadság hidat augusztus 20-án este, akkor a 47-es és a 49-es villamos rövidített útvonalon, a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér M megálló között közlekedik. A villamosok a tűzijáték idején, illetve előtte és utána 7–10 percenként közlekedik.

5-ös, 8-as, 8A, 112-es, 178-as busz Az Erzsébet híd lezárása esetén várhatóan 18 óra 30 perctől 22 óra 30 percig módosított útvonalon közlekedik az 5-ös, a 8-as, a 8A, a 112-es és a 178-as busz. Az 5-ös busz a tűzijáték előtt 10 percenként, utána 7-8 percenként közlekedik.

7-es, 107-es busz A 7-es és a 107-es busz az Erzsébet híd lezárása esetén várhatóan 18 óra 30 perctől 22 óra 30 percig a Szabadság hídon át közlekedik az Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér M–Vámház körút–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér M módosított útvonalon. A járatok mindkét irányban megállnak a Kálvin tér M és a Fővám tér M metró- illetve, villamospótló autóbusz megállóhelyeken. A 7-es és a 107-es busz a tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 6 percenként közlekedik. Amennyiben a rendőrség lezárja a Szabadság hidat is, akkor a buszok megosztva közlekednek a budai végállomások és a Móricz Zsigmond körtér M között, illetve a pesti végállomások és a Deák Ferenc tér M megálló között.

9-es busz A 9-es autóbusz augusztus 20-án 14 órától 20 óráig nem áll meg Kőbánya vasútállomás irányába a Szent István Bazilika megállóhelyen a Szent Jobb körmenet miatt. A Margit híd lezárása esetén a 9-es autóbusz megosztva közlekedik Óbuda, Bogdáni út és Margit híd, budai hídfő H, valamint Kőbánya alsó vá. és a Nyugati pályaudvar M megálló között. A járatok a tűzijáték előtt 4–5 percenként, utána 4 perceként közlekednek.

11-es és 111-es busz Augusztus 20-án körülbelül 17 óra 30 percig, a 11-es és a 111-es autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. A járatok a Batthyány tér M+H végállomásról a Fő utcán, majd a Csalogány utcán járnak. A módosított útvonalon megálló nem marad ki. A 11-es busz augusztus 20-án (szerdán) 17:30-tól az utolsó járatig a Batthyány tér M+H végállomás helyett a Széll Kálmán tér M-re, módosított útvonalon közlekedik a Batthyány tér M+H helyett a Fazekas utca–Csalogány utca–Széna tér útvonalon a Széll Kálmán tér M végállomáshoz. Innen a Széna tér–Hattyú utca–Fazekas utca–Horvát utca megálló felé haladva tér vissza eredeti útvonalára. Kimarad a Batthyány tér M+H végállomás. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:

  • Széna tér: a 39-es busz megállója;
  • Széll Kálmán tér M leszállóhely: a 39-es busz megállója;
  • Széll Kálmán tér M felszállóhely: a 4-es és a 6-os villamospótló autóbusz felszállóhelye;
  • Széna tér: a 39-es busz megállója.

15-ös, 115-ös busz Szerdán 15 órától az utolsó járatig módosított útvonalon közlekedik a 15-ös és a 115-ös autóbusz. A kocsik Árpád híd M felé a Kálvin tér–Múzeum körút–Károly körút–Deák Ferenc tér M– Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér M–Szent István körút–Hegedűs Gyula utca útvonalon haladnak. Kimarad a Kálvin tér M, a Ferenciek tere M, a Szervita tér, az Erzsébet tér, a Hercegprímás utca, a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Batthyány-örökmécses és a Markó utca megálló. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Kálvin tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Astoria M: a 9-es busz, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Báthory utca: a 9-es autóbusz és 72-es, 73-as troli megállóhelye;
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye.

A Boráros tér H felé a Szent István körút–Nyugati tér M–Teréz körút–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér M–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér M–Üllői út útvonalon halad. Kimarad a Szent István körút, a Markó utca, a Kossuth Lajos tér M, a Széchenyi utca, a Zrínyi utca, a Szende Pál utca, a Petőfi tér, a Március 15. tér és a Fővám tér M megálló. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Báthory utca: a 9-es autóbusz és 72-es, 73-as troli megállóhelye;
  • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye (15-20 óra között nem áll meg);
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye;
  • Astoria M: a 9-es busz, 47-es, 49-es villamosok megállóhelye.

16-os busz Már ma egész nap és holnap az első járat indulásától várhatóan 19 óráig terelve közlekedik a 16-os busz a Deák Ferenc tér M felé a Széll Kálmán tér M–Várfok utca–Ostrom utca–Bécsi kapu tér–Nándor utca–Kapisztrán tér–Országház utca–Szentháromság tér–Tárnok utca–Dísz tér–Palota út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Március 15. tér–Jane Haining rakpart–Eötvös tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér M útvonalon. A Krisztina tér, a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér megállóhely kimarad. Megállóhelyek és ideiglenes megállóhelyek:

  • Széll Kálmán tér M;
  • Mátray utca;
  • Bécsi kapu tér;
  • Kapisztrán tér;
  • Szentháromság tér;
  • Dísz tér;
  • Palota út, gyorslift;
  • Dózsa György tér;
  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Március 15. tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Eötvös tér: a 2-es villamospótló autóbusz megállóhelye;
  • József nádor tér;
  • Deák Ferenc tér M.

A 16-os busz a Széll Kálmán tér M felé a Deák Ferenc tér M–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér M–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér–Tárnok utca–Szentháromság tér–Hess András tér–Fortuna utca–Bécsi kapu tér–Ostrom utca–Várfok utca–Széll Kálmán tér M ideiglenes útvonalon halad. Megállóhelyek és ideiglenes megállóhelyek:

  • Deák Ferenc tér M: a 16-os buszok végállomása;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Kőbánya irányú megállóhelye;
  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Döbrentei tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Szarvas tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Palota út, gyorslift: ideiglenes megálló a Palota úton a gyorsliftnél, a gyalogátkelőhely után 20 méterre;
  • Dísz tér;
  • Szentháromság tér;
  • Mátray utca;
  • Széll Kálmán tér M.

17-es, 160-as, 260-as, 260A Szerdán körülbelül 17 óra 30 percig Óbuda felé módosított útvonalon közlekedik a 17-es, a 160-as, a 260-as és a 260A autóbusz a Csalogány utca és a Bem rakpart lezárása miatt. A járatok a Batthyány tér M+H–Fő utca–Csalogány utca–Fazekas–Horvát utca–Bem József utca–Bem József tér–Bem rakpart útvonalon járnak, megállóhelyet nem hagynak ki. Az autóbuszok megállnak a 11-es és a 111-es busz Fazekas utca és Horvát utca elnevezésű megállóhelyén. Majd délután fél hat után az utolsó járatig az Árpád fejedelem útja –Üstökös utca Frankel Leó út–Vidra utca–Germanus Gyula park–Üstökös utca–Árpád fejedelem útja útvonalon közlekedik 17-es, a 160-as, a 260-as és a 260A autóbusz. A buszok ideiglenesen megállnak a Margit híd, budai hídfő H megállóhelyen, a 9-es autóbuszok megállójában.

26-os busz Ha a rendőrség lezárja a Margit hidat augusztus 20-án este, akkor a 26-os busz nem érinti a Margitsziget/Margit híd, a Margit híd, budai hídfő H, a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar M megállót.

27-es busz Szerdán várhatóan 16 órától az utolsó járatindulásig a Sánc utca irányában módosított útvonalon – a Mihály utcai szakaszt kihagyva – a Somlói út–Alsóhegy utca–Hegyalja út–Sánc utca végállomás módosított útvonalon közlekedik, így a Szirtes út megállóhelyet nem érinti.

39-es busz Mától 20-án körülbelül 17 óra 30 percig, módosított útvonalon közlekedik a 39-es busz. A járat a Batthyány tér M+H végállomásról a Fő utcán, majd a Csalogány utcán jár. A módosított útvonalon megálló nem marad ki. Szerdán 17 óra 30 perctől az utolsó járatig rövidített útvonalon, Goldmark Károly utca és Széll Kálmán tér M között közlekedik. A fenti időszakban a busz nem érinti a Széll Kálmán tér M és a Batthyány tér M+H közötti megállókat.

86-os busz Kedden és szerdán a Széll Kálmán tér M érintésével mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik a 86-os busz. A járatok Újbuda, Függetlenségi park felé a Fő utca–Csalogány utca–Széna tér–Széll Kálmán tér M–Krisztina körút–Attila út útvonalon haladnak. Kimarad a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér és a Szarvas tér megállóhely. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Csalogány utca: ideiglenes megállóhely a Fő utca és a Csalogány utca kereszteződősénél;
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbuszok megállóhelye;
  • Széll Kálmán tér M: az 5-ös és a 39-es autóbuszok megállóhelye;
  • Körmöci utca: 5-ös autóbuszok megállóhelye;
  • Korlát utca: 5-ös autóbuszok megállóhelye;
  • Mikó utca: 5-ös autóbuszok megállóhelye.

A busz Óbuda, Bogdáni út felé az Attila út–Vérmező út–Margit körút–Bem József utca–Bem József tér–Bem rakpart útvonalon közlekedik. Kimarad a Clark Ádám tér, Halász utca, Batthyány tér M+H megállóhely. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Dózsa György tér: az 5-ös ás a 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Alagút utca: az 5-ös autóbuszok megállóhelye;
  • Korlát utca: az 5-ös autóbuszok megállóhelye;
  • Körmöci utca: az 5-ös autóbuszok megállóhelye;
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbuszok megállója a Vérmező úton;
  • Széna tér: a 960-as autóbusz megállóhelye;
  • Mechwart liget: a 960-as autóbusz megállóhelye.

Ha a rendőrség lezárja a Margit hidat és korlátozza a Margit körút forgalmát, akkor a 86-as autóbusz megosztva közlekedik az Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő H megálló, valamint Újbuda, Függetlenségi park és az Újbuda-központ M megálló között.

91-es, 291-es busz A Margit híd lezárása esetén augusztus 20-án este a 91-es ás a 291-es buszok rövidített útvonalon, Széll Kálmán tér M, illetve Zugliget (Libegő) és a Margit körút között közlekedik. Kimarad a Margit híd, budai hídfő H, a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar M megálló.

191-es busz Ha lesz Margithídzár augusztus 20-án este, akkor a 191-es busz módosított útvonalon, a Sarolta utca és a Széll Kálmán tér M között közlekedik. A járat nem érinti a Margit híd, budai hídfő H, a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar M megállót.

105-ös busz Augusztus 19-én augusztus 20-án 12 óráig mindkét irányba módosított útvonalon jár a 105-ös. A busz az Apor Vilmos tér irányában az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér M–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere M– Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Alagút utca módosított útvonalon közlekedik. A Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megálló kimarad. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:

  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállója;
  • Ferenciek tere M: a 7-s buszcsalád megállója;
  • Döbrentei tér: a 8-as, 112-es busz megállója;
  • Szarvas tér: az 5-ös, 178-as buszok megállója;
  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as buszok megállója.

A busz a Gyöngyösi utca M irányában az Alagút utcától az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Március 15. tér–Jane Haining rakpart–Eötvös tér–József Attila utca–Andrássy út útvonalon közlekedik. A Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér megálló kimarad. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:

  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Március 15. tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Eötvös tér: a 2-es villamospótló autóbusz megállóhelye.

Augusztus 20-án várhatóan 12 órától az Március 15. tér–Belgrád rakpart–Jane Haining rakpart hatósági zárása miatt a Gyöngyösi utca M felé az autóbuszok terelt útvonalon közlekednek az Alagút utcától az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó utca–Ferenciek tere M–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Uránia–Rákóczi út–Károly körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út útvonalon. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:

  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Ferenciek tere M: 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Astoria M: 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Uránia: 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Astoria M: 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Deák Ferenc tér M: 9-es autóbusz megállóhelye.

Szerdán 18 óra 30 perctől az Erzsébet híd lezárása esetén megosztva közlekedik a Gyöngyösi utca M és a Deák Ferenc tér M megálló között, illetve Apor Vilmos tér és a Széll Kálmán tér M között. A Hild tér, József nádor tér, Széchenyi István tér, Clark Ádám tér megálló kimarad.

216-os busz Kedden egész nap és 20-án 9 órától várhatóan 23 óráig 216-os járatszámmal rendkívüli autóbuszjárat közlekedik a Deák Ferenc tér M és a Dísz tér között. A busz a Dísz tér felé a Deák Ferenc tér M–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalon halad. Kimarad a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Donáti utca megállóhely. Megállóhelyek és ideiglenes megállóhelyek:

  • Deák Ferenc tér M: a 16-os buszok végállomása;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Kőbánya irányú megállóhelye;
  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Döbrentei tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Szarvas tér: az 5-ös, 178-as utóbuszok megállóhelye;
  • Palota út, gyorslift: ideiglenes megálló a Palota úton a gyorsliftnél, a gyalogátkelőhely után 20 méterre;
  • Dísz tér: a 16-os buszok Széll Kálmán tér M irányú megállóhelye.

A busz a Deák Ferenc tér M felé a Dísz tér–Palota út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Március 15. tér–Jane Haining rakpart–Eötvös tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér M útvonalon halad. A Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér és a Deák Ferenc tér M megálló kimarad. Megállóhelyek és ideiglenes megállóhelyek:

  • Dísz tér: a 16-os buszok Deák Ferenc tér M irányú megállóhelye;
  • Palota út, gyorslift;
  • Dózsa György tér;
  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Március 15. tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Eötvös tér: a 2-es villamospótló autóbusz megállóhelye;
  • József nádor tér;
  • Deák Ferenc tér M.

Szerdán az Erzsébet híd lezárása esetén a 216-os busz nem közlekedik. Ez esetben a Belváros irányába a Dísz térről a Széll Kálmán tér M felé az 1-2 percenként közlekedő 16A buszot ajánlja a BKK.

916-os busz Augusztus 21-én reggelig mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik a 916-os. A busz az Uránia és a Deák Ferenc tér M felé a Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere M–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Uránia útvonalon halad. A Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér, és a Deák Ferenc tér M megállóhely kimarad. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye.

A busz a Széll Kálmán tér M felé az Uránia–Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér M–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere M–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalon halad. A Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Donáti utca megállóhely kimarad. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Kőbánya irányú megállóhelye;
  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Döbrentei tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Szarvas tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Palota út, gyorslift: ideiglenes megálló a Palota úton a gyorsliftnél, a gyalogátkelőhely után 20 méterre.

990-es busz Augusztus 21-én hajnalig módosított útvonalon közlekedik a 990-es. A Normafa irányában az Astoria M–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere M–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Krisztina körút–Széll Kálmán tér M útvonalon halad. A Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér, a Halász utca, a Batthyány tér M+H, a Fazekas utca, Széna tér megállóhely kimarad. Ideiglenes megállóhelyek:

  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye;
  • Döbrentei tér: a 8-as és 112-es autóbuszok megállóhelye;
  • Szarvas tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállóhelye;
  • Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye;
  • Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye;
  • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye.

A busz Rákoskeresztúr irányába a Széll Kálmán tér M–Krisztina körút–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó utca–Kossuth utca–Rákóczi út módosított útvonalon közlekedik. A Széna tér, a Mária tér, a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér, a Deák Ferenc tér M megálló kimarad. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:

  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös, 39-es buszok megállója;
  • Körmöci utca: az 5-ös busz megállója;
  • Korlát utca: az 5-ös busz megállója;
  • Mikó utca: az 5-ös busz megállója;
  • Alagút utca: az 5-ös, 178-as buszok megállója;
  • Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as buszok megállója;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as buszok megállója;
  • Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád megállóhelye.
Járatsűrítések

A metrókat, héveket, villamosokat és a belváros irányába közlekedő autóbuszokat 20-án, jellemzően 18 órától a tűzijátékhoz látogatók kényelmes és biztonságos utazása érdekében sűrítik. A tűzijáték után, jellemzően 21:30 és 22:30 között a metrókat, héveket, villamosokat és a belvárosból közlekedő autóbuszokat szintén sűrítve közlekedteti a BKK.

  • M1-es metró A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 1–2 percenként közlekedik.
  • M2-es metró A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 3 percenként közlekedik.
  • M3-as metró A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 3 percenként közlekedik.
  • M4-es metró A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 2-3 percenként közlekedik.
  • H5-ös hév A tűzijáték előtt Batthyány tér és Szentendre között 20 percenként, a Batthyány tér és Békásmegyer között 10 percenként közlekedik. A tűzijáték után a Batthyány tér és Szentendre között 10 percenként, a Batthyány tér és Békásmegyer között 5 percenként közlekedik.
  • H6-os hév A tűzijáték idején, illetve előtte és utána Közvágóhíd és Ráckeve között 60 percenként, Közvágóhíd és Tököl között 30 percenként közlekedik.
  • H7-es hév A Boráros tér és Csepel között a tűzijáték előtt 10 perceként, utána 6–7 percenként közlekedik.
  • H8-as hév Normál vasárnapi menetrend szerint közlekedik.
  • H9-es hév A tűzijáték előtt 60 percenként, utána 30 percenként közlekedik.
  • 2-es villamos 17 óra után csak a Közvágóhíd H és a Boráros tér H megálló között közlekedik, a tűzijáték előtt 4 percenként, utána 3 percenként.
  • 4–6-os villamos A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 3 percenként közlekedik.
  • 14-es villamos Egész nap három kocsis szerelvénnyel közlekedik. A Lehel térről az utolsó szerelvény Káposztásmegyerre 23 óra 44 perckor, az Angyalföld kocsiszínhez 23 óra 54 perckor indul.
  • 18-as villamos A tűzijáték előtt 10–15 percenként, utána 10 percenként közlekedik.
  • 19-es villamos A tűzijáték előtt 15 percenként, utána 10 percenként közlekedik, a Batthyány tér M+H helyett a Széll Kálmán tér M végállomásra.
  • 41-es villamos A tűzijáték előtt 15 percenként, utána 10 percenként közlekedik, a Batthyány tér M+H helyett a Széll Kálmán M végállomásra.
  • 47-es villamos A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 7–10 percenként közlekedik.
  • 49-es villamos A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 7–8 percenként közlekedik.
  • 50-es villamos A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 5 percenként közlekedik.
  • 51-es villamos A tűzijáték idején, illetve előtte és utána 7–8 percenként közlekedik. Az 51A villamos este nem közlekedik.
  • 59-es villamos A tűzijáték előtt 12 percenként, utána 10 percenként közlekedik. Az 59A este nem közlekedik.
  • 61-es villamos A tűzijáték előtt 5 percenként, utána 3 percenként közlekedik.
  • 70-es trolibusz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 6–7 percenként közlekedik.
  • 72-es trolibusz A tűzijáték előtt 10 percenként, utána 7-8 percenként közlekedik.
  • 74-es trolibusz A tűzijáték előtt 5 percenként, utána 4 percenként közlekedik.
  • 75-ös trolibusz A tűzijáték előtt 10 percenként, utána 5 percenként közlekedik.
  • 76-os trolibusz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 5 percenként közlekedik.
  • 77-es trolibusz A tűzijáték 15 percenként, utána 10 percenként közlekedik.
  • 78-as trolibusz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 6–7 percenként közlekedik.
  • 80-as trolibusz A tűzijáték előtt 6 percenként, utána 5 percenként közlekedik. Keleti pályaudvar M és a Puskás Ferenc Stadion M megálló között pótlóbuszok közlekednek.
  • 83-as trolibusz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 4 percenként közlekedik.
  • 5-ös busz A tűzijáték előtt 10 percenként, utána 7–8 percenként közlekedik.
  • 7-es busz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 6 percenként közlekedik.
  • 7E busz A tűzijáték előtt 3–4 percenként, utána 3 percenként közlekedik.
  • 9-es autóbusz A tűzijáték előtt 4–5 percenként, utána 4 perceként közlekedik.
  • 107-es autóbusz A tűzijáték előtt 7–8 percenként, utána 6 percenként közlekedik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek