Utazna Jelenával? Mi is!

iho/vasút   ·   2016.12.22. 16:15
sztirzs0

A menetrend szerinti első járat december tizenhetedikén startolt el az orosz főváros Kurszk állomásáról. Az ünnepélyes ceremónián tiszteletét tette Oroszország közlekedési minisztere, Maxim Szokolov, az RZSD-elnök Oleg Belozerov, valamint a Talgo elnöke, Carlos Oriol is.

A Sztrizs, vagyis „fürge” márkanévvel ellátott szolgáltatás Moszkva és Berlin keleti pályaudvara között Oroszországon belül Szmolenszkben, a fehéroroszországi Orsában, Minszkben és Bresztben, Lengyelországon belül Terespolnál, Varsóban, Poznanban és Rzepinben, Németországban pedig Odera-Frankfurtban (Frankfurt (Oder)) áll meg. A nyomtávváltós kocsiknak köszönhetően megspórolhatóvá válik több órányi átszerelési idő, így Berlin felé az eddigi huszonnégy óra negyvenkilenc perces menetidő húsz óra tizennégy percre csökken, a visszafelé út négy perc híján huszonhat órás menetideje pedig húsz óra harmincöt percre csökken – számol be az International Railway Journal.

Csak fürgén, fürgén! A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Daily Mail)

A nemzetközi vonatok hetente kétszer közlekednek: Moszkvából szombaton és vasárnap délután tizenhárom óra öt perckor indulnak, Berlinbe pedig helyi idő szerint másnap reggel hét óra tizenkilenckor érkeznek meg. A visszaút vasárnap és hétfőn vehető igénybe: a szerelvények este hat óra ötven perckor hagyják el Berlin-Ostbahnhofot, majd másnap délután tizenhét óra huszonöt perckor érkeznek meg Moszkvába. Az impresszív hosszúságú, húsz kocsiból álló szerelvényeket tizennyolc személykocsi, valamint két műszaki kocsi alkotja. A főként első- és másodosztályú ülőkocsikból és hálókocsikból kiadott vonatokon étkező- és bisztrókocsi is közlekedik, sőt a deluxe hálókocsik saját fürdőszobával is rendelkeznek.

Az RZSD elnöke kiemelte, sokáig problémát jelentett az európai normál, valamint az orosz, 1520 milliméteres széles nyomtávú vasúti rendszer közötti átmenet, a Talgo modern járművei azonban gyors megoldást biztosítanak: a fehérorosz–lengyel határon eddig körülbelül két órát igénybe vevő nyomtávváltás mostantól húsz perc alatt lezajlik.

Az RZSD még 2012 nyarán vásárolt a spanyol Patentes Talgótól hét szerelvényt. A belföldi forgalomra szánt négy vonat 2015 nyarán állt forgalomba, a további három, automatikus nyomtávváltásra képes szerelvényt pedig a berlini nemzetközi járatra szánta az orosz nemzeti vasúttársaság.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek