Útlezárás Szegeden

MTI   ·   2012.05.15. 08:07

A június 15-ig tartó útzár miatt az M43-as autópályán ideiglenesen lezárják a Szeged-Észak csomópontnak a város felé vezető részét is – tájékoztatta Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t. A közlekedőket sárga színű jelzőtáblák segítik a terelés időtartama alatt.

A 4519-es jelű út rekonstrukciója április elején kezdődött el, és várhatóan szeptemberig tart. A csongrádi út kivezető szakaszán az M43-as autópálya átadása óta naponta nyolcezer járműegység fordul meg, felújítása azért is fontos, mert mellette található a regionális hulladéklerakó.

A 343 millió forintba kerülő beruházás elsődleges célja a burkolat megerősítése, emellett a kivitelező DME Konzorcium elvégzi három buszöböl felújítását is. A burkolat háromrétegű erősítését kap, a vasútvonal és a város között pedig kiemelt szegély épül, a vasúti és a körtöltés fel- és levezető részein pedig az alapcserére is sor kerül.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.