Vasút, szereptévesztésben

Zöldi Péter   ·   2018.04.07. 18:45
balatonfokajar_uj_allomas_kislid

Az ország egyik vasúti szégyenfoltja volt a sokból a Balatonfőkajár-felsőn éktelenkedő rom, mely jobb időkben a megállóhely felvételi épületeként funkcionált. Az idő vasfoga, a közerkölcs lazulása és az utasok elpártolása a vasúttól megtették a magukét, az 1959-ben épült mű fennállásának utolsó éveiben már csak groteszk karikatúrája volt egy vasúti épületnek.

Teljesen természetes, hogy mintegy húsz-harmincéves késéssel a vasút is reagált a könnyfakasztó állapotokra. Előbb csak eltüntette és só helyett sóderrel hintette be a lebontott épület helyét, majd paravánt állított az egykori alapok köré, melyen a vonatból kinézve a tervezett új épületet láthattuk. A helyrezökkentés utolsó fázisában aztán épült pofás új épület is, melyet még az építészetileg vájtszeműek is értékelhetnek. Nem kell csodára gondolnunk, de egy jó arányú, a részletekkel is törődő, ránézésre kellemes érzéseket ébresztő, korrekt épület jött létre, mely jelzőket az elődről annak virágkorában sem lehetett elmondani. A Balaton északi partjára utazóknak ezentúl nem kell lefüggönyüzniük az ablakot, hogy elkerüljék a romlás látványát. Romlás nincsen többé.

Az épület a hírek szerint száz négyzetméteres, újjáépítése nyolcvanmillió forintot emésztett fel. Persze, ez aprópénz, de kicsit más a dolog optikája, ha arra gondolunk, hogy egy ekkora családi ház egy átlagos kivitelezői árajánlat alapján harmincötmillió forint lenne, fürdőszobástul, erkélyajtóstul. És egy családi ház összetettebb, bonyolultabb építmény. Itt mondjuk kellett bontani és bontási törmeléket lerakóba szállítani is, lerakóhelyi díjjal együtt, lett környezetrendezés, Gysev-es szemétgyűjtő, esőbeálló és színes kavics, de még így is mintegy kétszerese az elköltött összeg az indokolhatónak. Nem baj, tényleg aprópénz, ugorjunk!

Háttal a vasút felé! Ünnepélyes átadás (forrás: facebook)

Nagyobb problémának látszik a Balatonra utazókra történő hivatkozás és az ezzel összefüggő gondolatmenet. Mintha lehetne utasok és vonatok között aszerint differenciálni, hogy hová, milyen útvonalon gurulnak és kik utaznak rajta! A Balatonra utazók kiemeltek, a lajosmizseiek kevésbé, Ohat-Pusztakócs pedig végképp felejtős? Vagy hogy?

Ehelyett helyesebb lenne a vasútnak az utasforgalommal foglalkoznia, akkor esetleg oda is jutna az örökké, minden uniós támogatás ellenére állandóan szűkös forrásokból, ahol nagy tömegekben szállnak fel-le az emberek. Esetleg minden fel- és leszállás nélkül csak utaznak, két e-mail elküldése között pedig kinéznek az ablakon és tömegesen alkotnak véleményt az országról, azon belül a vasútválallatról. Igaz, ez esetben Balatonfőkajár valószínűleg kimaradna a szórásból, amit a helyiek sérelmeznének és beindulna az ősi viccben már leírt mechanizmus: ne csak lassítson a vonat, hanem álljon is meg!

Balatonfőkajár klassz hely, szép, ápolt kis barokk temploma van, de mégiscsak ezerháromszáz lelket számlál. Ennek kiszolgálása országos átlagban buszmegálló-kategória, persze a falu szerencsés, hogy egy viszonylag-fővonal mellett fekszik és erre az adottságra rá is kell feküdni. A refekvés most nagy sikerrel járt, talán túlságosan is naggyal, miközben a kétszázszor nagyobb utasforgalmú Kőbánya-Kispesten még mindig van két kéz- és lábtörésveszélyes lépcsőkar, melyet nem sikerült felújítani.

De értjük, a vasút állandó lelkiismeretfurdalástól gyötörten mutatni akarja, hogy törődik ő mindenkivel, senki sem marad az út szélén. Pedig igen, a valóság az, hogy a szűkös források miatt sokan óhatatlanul igenis az út szélén maradnak, és ez törvényszerű. Sikeres stratégia lehetne ennek kommunikálása, az érintettek felkészítése, a helyzet átfogó magyarázata. Akkor sok helyen megértenék, hogy sajnos, az ő állomásukon nem fogja futni új utasforgalmi épületre, legfeljebb egy kis üvegkalitkára a peron végén. Mondjunk sokat – kétmillió forintból.

Ebből az látható, hogy Balatonfőkajáron most negyven ilyen-olyan, jobb sorsra érdemes vasúti megállóhely kulturált utaskiszolgálását tapsoltuk el – egy kétséges és stratégiailag megnevezhetetlen cél érdekében.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek