Vasúti és közúti fejlesztés Békéscsabán

MTI   ·   2012.04.10. 08:21

A páneurópai négyes számú közlekedési folyosó Békéscsaba-Lökösháza közötti szakaszán 2013-ban korszerűsítési munkálatok indulnak EU-támogatásból – közölte Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármestere.

A Békéscsabát érintő beruházások összege negyven milliárd forint, száz százalékos támogatás mellett.
A fejlesztés alapjaiban rendezi át a városi közlekedés szerkezetét és biztonságát, hasonló volumenű közlekedés-fejlesztés támogatás nélkül évtizedeket igényelt volna – mondta a polgármester.

Hozzátette: a kivitelezési munkálatok a mezőmegyeri aluljáró építésével indulnak 2013-ban és az összes többi, várost érintő fejlesztés 2014-ben.

A projektnek köszönhetően javul Békéscsaba nemzetközi megközelíthetősége, a páneurópai vasúti folyosó az egyik legfontosabb összeköttetést jelenti Európa és a Balkán között, csökken a menetidő Budapest és Békéscsaba között, a vasúti pályaszakasz korszerűsítése után óránként 160 kilométer sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Békéscsaba a város logisztikai felértékelődésére is számít és a befektetők nagyobb érdeklődésére a beruházást követően – mondta Vantara Gyula.

A Békéscsabát érintő vasúti és közúti beruházások keretében átépítésre kerül a vasútállomás teljes vágányhálózata, a fővágányokon a vonatok 120 kilométeres sebességgel haladnak át. Megújul az állomás épülete és a műemlékvédelem alatt álló peron-tető, új parkoló lesz és korszerű utas-tájékoztatási rendszer.

A komplex közlekedés-fejlesztési program részeként a város több pontján épülnek különböző szinteken korszerű és biztonságos közúti csatlakozások kerékpár utakkal, gyalogos átkelőkkel, több vasúti átjáró megszűnik, átjárhatóbb lesz a vasúton túli Jamina városrész és a vasúton inneni belváros, gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészek között gépkocsival, kerékpárral és gyalogosan.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.