Vége! Kész a szegedi nagyprojekt!

Garai Szakács László   ·   2014.09.20. 21:15
szeg_nagypr_end0

– Amikor véget ért első polgármesteri ciklusomban a csatornázás és az útfelújítás, nem gondoltam volna, hogy még jobban föl lehet forgatni Szegedet. De szerencsére sikerült, és ennek azóta egyre-másra látható eredménye van. Ez a fölfordulás ma hivatalosan is lezárult – mondta Botka László, Szeged polgármestere, arra utalva, közel egy évtizeden át valami valahol mindig épült, átépült a szegedi tömegközlekedésben.

Ennek a hivatalosan elektromos közlekedés-feljesztési nagyprojektnek a záróünnepségét rendezték meg szombat délután Szegeden, a Dugonics téren, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala előtt. Az itt fölállított színpadon Princz Ferenc a Magyar Trolibusz Kft. ügyvezető igazgatója tett jelentést a polgármesternek arról, leszállították az új szegedi trolibuszflotta utolsó járművét is, majd gratulált Szegednek, hogy végigvitte a nagyprojektet, végül megköszönte, hogy a trolibuszok pályázatánál őket választotta a város.

Az igazi főszereplők. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Ferenczi András)

Ezután következett Botka László, aki egy kicsit idegesen kezdett beszélni, ám hamar kiderült, miért: a zakója hajtókájára tűzött dupla mikroport nem működött rendesen, a közönség nem hallotta őt mindig jól, ő saját magát meg valószínűleg egyáltalán nem, mert csak akkor jött bele a beszédbe, amikor egy technikus odavitt neki egy kézi mikrofont. A polgármester emlékeztette a jelenlévőket, az egész beruházás közel harmincmilliárd forintba került, amelynek nyolcvanhat százalékát állta az Európai Unió. Ezután fölsorolta a projekt állomásait az Anna-kúti csomópont fölújításától kezdve egészen az utastájékoztató rendszer üzembe állításáig. Az önkormányzati választások közeledtének is betudhatóan burkoltan „köszönetét” fejezte ki a szegedi jobboldalnak azért, hogy időről időre néhol több, máskor kevesebb sikerrel hátráltatta, akadályozta a munkát. Végül Szeged aranyérmét adta át a projektet végigvivő dolgozóknak. Ők kaptak elismerést:

  • Csanádi Zoltán, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója,
  • Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. egykori projekt- és ügyvezető igazgatója,
  • Németh Zoltán Ádám, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektmenedzsere,
  • Füle Antal, a troli- és villamosvonalak felsővezeték-rendszerének tervezője,
  • Szurmai Imre, a projekt pénzügyi lebonyolítója,
  • Tóth Attila építésvezető, a trolivonalak kiépítéséért,
  • Szabados István építésvezető, az 1-es villamos belvárosi szakaszának és az Indóház térnek a felújításáért és
  • Kóródi László, a 4-es villamosvonal felújításáért.

Az ünnepélyes pillanatok után a zenészeké lett a színpad, előbb két korábbi megasztáros, Oláh Gergő és Stone, majd a város újkori joggal ünnepelt zenekara, a Honeybeast zenélt. Előttük, és a hivatalos ünnepség előtt a Szegedi Nemzeti Színház művészei énekeltek régi magyar slágereket.

Azonban a többség nem rájuk és nem a nyakkendősökre volt kíváncsi: a Dugonics téren és a Somogyi utcában ugyanis komoly trolisorfal állt, „megágyazva” a vasárnapi SZKT-s nyílt napnak. A lezárt téren – a Tisza Lajos körút felől – két vendégtrolit lehetett „nyúzni”, a DKV 378-as és a BKK 609-es pályaszámú Ganz-Škoda Trollino 12-esét, előttük pedig hazai trolik parkoltak: a 813-as saját gyártmány, a 462-es Ikarus-Škoda, az 505-ös már „nosztalgikus” Ikarus, a 9-153-as ZiU és a 608-as Škoda.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek