Végre! Autópályán egészen Aradig, Temesvárig

MTI/iho   ·   2015.07.12. 11:15
400670-nif_1

Az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte. A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles.

Végre elkészült a Makó–országhatár szakasz! Huszonhárom kilométer plusz tizenhat a román oldalon<br>(képek: NIF)

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar–román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő. Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.

Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar–román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében.

Ilyen állomány mellett semmi szükség hoszteszlányokra

A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is. A veszélyes anyagot és élőállatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk. A Nagylak (Nadlac)–Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.

A vadaknak is épültek felüljárók

Az autópálya építése portálunkat rendszeresen megihlette a él évtizedig tartó sóder- és kőszállítások kapcsán. Tehervonatok robogtak szinte megállás nélkül, éveken át Földeákra, Makóra, sőt hónapokon át a Nagylakra tovább vezető vicinálison is volt tehervonat-közlekedés. Cikkeink a teljesség igénye nélkül:

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek