Versenytárgyalást hirdettek az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszára

MTI/iho   ·   2015.03.24. 20:44

A tizenhét kilométer hosszú belső-erdélyi útszakaszon négy viadukt is található, így a szerződés értéke eléri a 687,5 millió lejt (155 millió euró). A kiírás szerint a majdani kivitelezőnek hat hónap áll rendelkezésére megtervezni az utat, az építkezésre pedig egy év – írta a Mediafax hírügynökség. Az út építésének költségeit román állami költségvetésből finanszírozzák. A cégeknek május 6-áig kell benyújtaniuk ajánlatukat. Az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Marosvásárhely (Targu Mures) közötti öt szakaszát. Ezek hossza összesen 56,5 kilométer. Jelenleg építés alatt áll a Gyalu (Gilau) és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár országútról is fel lehessen jutni az autópályára.

Az észak-erdélyi autópályán jelenleg ötvenkét kilométeren lehet közlekedni a Kolozs megyei Aranyosgyéres és Gyalu között. Amennyiben megépülnek a Marosvásárhely–Aranyosgyéres, a Gyalu és Magyarnádas, valamint a Magyarnádas és Nádasszentmihály szakaszok is, akkor összesen mintegy 135 kilométeren lehet közlekedni. Az észak-erdélyi autópálya eredeti hosszát 415 kilométerre tervezték a Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon.

Ennek megépítésére a román hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint tíz év alatt csak ötvenkét kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek