Vezető szovjet politikusról nevezték el az oroszok első hazai építésű LNG-szállító hajójukat

iho/hajózás   ·   2025.12.27. 11:45
_koszigin_

Nem Brezsnyev. Nem Podgornij. Hanem a hetvenes évek felsővezetői triumvirátusának harmadik tagja, Koszigin.

A Primorszki határterületen fekvő Bolsoj Kamenben működő Zvezda hajógyár átadta a megrendelőnek az első hazai építésű LNG-szállító hajót, az Arc7 osztályú Alekszej Koszigint. Ez az első a belföldön gyártott egység a szegmensben, és majdani társaival egyetemben egész évben képes lesz hajózni a Jeges-tengeri útvonalon. Ezzel megvalósíthatónak tűnik az ország célkitűzése, ez esetben az LNG-export megháromszorozása.

A 172 ezer 600 köbméteres kapacitású, háromszáz méter hosszú hajót hivatalosan december 24-én adták át a Szovkomflotnak, két évvel később, mint ahogy azt eltervezték. Az átadás a kulcsfontosságú alkatrészek importját tiltó szankciók miatt szenvedett ekkora késést. A Zvezda végül külföldi, észak-koreai és kínai hajóépítőkkel működött együtt a gyártási folyamat során.

Közleményében a hajógyár ki is emelte, hogy Oroszország még soha nem épített ilyen mind mérnöki, mind technológiai szempontból „összetett” hajókat. A gázszállító hajó gyártása jelentős kutatást és fejlesztést igényelt, hogy akár hat és fél méter vastag jeget is képes legyen megtörni.

A Szovkomflot szerint a tervezés során hasznosították a Christophe de Margerie osztályú hajók üzemeltetésének tapasztalatait. Ezek a hajók a kettős működés (DAS™) koncepcióján alapulnak, és képesek jégtörő kíséret nélkül, önállóan közlekedni az Északi-tengeri útvonalon. Az osztály névadója, a Christophe de Margerie 2016-ban épült Koreában a Szovkomflot megrendelésére. Névadója a francia, Oroszországgal feltűnően jó kapcsolatokat ápoló Christophe de Margerie, a Total olajtársaság elnöke. De Margerie 2014. október 20-án vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben, miután Dassault Falcon 50-ese felszállás közben egy hóeltakarító gépnek ütközött Vnukovo Nemzetközi Repülőtéren.

A Koszigin csatlakozása a gázszállítás folyamatába azért is fontos epizód, mert a mostani komoly korai jegesedés miatt nehézségekbe ütközik a hajóközlekedés az Északi-tengeren. Az orosz zászló alatt a Kara-tengeren hajózó, Kínából érkező, csak a „korai”, még nem meghízott jégen áthatolni képes Buran LNG-szállító hajó például kénytelen volt visszafordulni, miután többször is sikertelenül próbálta elérni a Gidai-félszigeti Arctic LNG 2 terminált.

Alekszej Nyikolajevics Koszigin: orosz nemzetiségű szovjet politikus, 1964-től 1980-ban bekövetkezett haláláig a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek