Viharfellegek a diplomácia egén

iho   ·   2022.02.27. 18:00
1moszkva

Blogunkban vasutasok, külkereskedők, speditőrök, beruházók, és a ma ellátási láncként ismert hosszú folyamat megannyi további szereplője adja közre évtizedekkel ezelőtti, tanulságos történeteit – ezeket nevezhetjük letűnt korok írásos lenyomatainak is.

Egy moszkvai külkereskedelmi tárgyalás emlékére.

Bakó Zsolt

Figyelmeztetés (előszó helyett): akit a számok bűvköre nem vonz, az ugorjon át most négy bekezdést.

Figyelmeztetés II.: (ha még nem túl késő): még se ugrálj, mert nem vagy már 16 éves, meg a lényeget nem fogod átérezni.

A történet idején 28 éves lehettem, ami matematikailag kifejezve a jelenlegihez képest – amennyiben az akkori évek száma „n”-el egyenlő – 2n + legalább egy évtizednek felel meg. A kor azért fontos, mert adva voltam én, egy estin szerzett, csaknem nullkilométeres diplomával, továbbá adva volt egy 23 éves, frissen végzett külkeres srác, „L”, ami most itt nem egy prímszám, hanem a nevének a rövidítése, valamint a számomra enyhén idősödő Karcsi bácsi, akinek az akkori kora – körülbelül 2n – után most elfog a sárga irigység.

Adott továbbá egy Magyar Népköztársaság, furcsa szokásokkal. Például olyannal, hogy nyugatról dollárkölcsönöket vesz fel, és a Nagy Testvér „kérésére” ezek egy részét szegényebb sorsú népi demokráciáknak ajándékozza, mint teszem azt Mozambik, (ahonnan éppen kiverték a fránya kolonialistákat), Mongólia, (ahol még ott voltak, sőt, pont ők kényszerítettek eme pénzadományra minket), Vietnam (akik visszaverték az amerikai imperialisták csúcstechnológiájával felszerelt seregét, és most kezdik azt építeni, amit mi akkor még nem fejeztünk be, így többesélyes, hogy milyen is lesz). 

Egyetlen feltétele volt eme adománynak, hogy beruházásra kell fordítaniuk a tőlünk kapott dollárt, és az árut vagy technológiát Magyarországtól kell megrendelniük.

Egy esetben oltóanyagtermelő vállalatot kértek kulcsrakészen, magyar technológiával. Jó sorsom úgy hozta, hogy pont egy ilyen vállalat fővállalkozási osztályán dolgoztam már néhány éve, és bizonyos feladatokat én fogtam össze. Például az energiaellátást is. Jött is a hír: a mongóliai Szonginóba nagyteljesítményű kazán kell! Márpedig a berendezést a Szovjetunióból célszerű beszerezni. Adva van egy magyar szak-külkereskedelmi vállalat, amely ezt megteszi nekünk. Továbbá adott egy jó nevű energetikai intézet, és ott a Karcsi bácsi a főosztályvezető, hatalmas tudásanyaggal. Feladatom: összehozni a célszemélyeket, kimenni velük Moszkvába, kiválasztani, majd megvenni a kazánt, és eljuttatni azt a beépítési helyére. Csak a külkeren keresztül mehetett minden, a kazángyártót mi nem is láthattuk. (Nem szabad össze-vissza utazgatni a Szovjetunióban, nagy ország, nagyon el lehet tévedni.) További ok: Moszkvában volt az összes külkereskedelmi vállalat.

Szereposztás:

  1. L. Huszonhárom éves, külkeres, a maga ragyogó angol és nem túl rossz orosz nyelvtudásával, valamint alig valami szakmai tapasztalatával (na, de majd a kinti elvtársak besegítenek);
  2. J. Vagyis jómagam, 28 éves, nem teljesen kezdő mérnök, de azért túlzásokban sem kell esnem; nagy munkakedvvel és egészségesen rengeteg önbizalommal;
  3. Karcsi bácsi, ötven valahány éves, szinte említésre is alig méltó. Ő pusztán csak a szakmához ért.

Aki még nem kötött nagy jelentőségű külkereskedelmi szerződéseket, annak egy kis elmélet: a szerződés aláírója első helyen a delegáció vezetője, esetünkben L., a külkeres. Második helyen a fővállalkozó képviselője, jelen esetben én. A lapok alján van még szignálási joga a szakértőnek is. (De csak is azért, mert, hogy ő az egyetlen, aki tudja, hogy mit is veszünk.)
Ezek alapján talán érthető, hogy egy intézeti főosztályvezető komoly múlttal és szaktudással mennyire tudja utálni a helyzetet meg a két nyikhajt, akik ebben az esetben a főnökei. (Két nap alatt ezt a problémát helyre tettük a nyikhajok jó problémamegoldó képessége miatt.)

Történt, hogy a tárgyalások jól haladtak, a kazán kiválasztódott, megvevődött, szerződés aláíródott. Este ünnepélyes búcsúvacsora valami jobb hotelben. Jönnek az áldomások. Szinte minden elholt és élő elvtársra mondanak tósztot (rengeteg van arrafelé belőlük, tényleg nagy ország ez), és ki kell a vodkáspoharat inni fenékig.

L., aki szinte nem is ivott még korábban vodkát, kijelentette, hogy ő ezt az italutánzatot utálja, és különben is nagyobb mennyiségű alkoholtól el szokott ájulni. Félő volt tehát, hogy ebből itten bizony hamarosan baj lesz. Nézegettem a hátam mögé, hogy az ilyenkor bevett eljárást, a virágok titokban vodkával történő meglocsolását hogyan foganatosíthatnánk. Sajnos nem voltak virágok. És ez nagy gonddá vált. L., akinek az első és erősebb nyelve az angol volt, és csak a második az orosz, néhány pohár után kezdett elmenni a gyengébb ellenállás irányába, és egyre több angol szót szőtt a beszédébe. Kezdetben kicsit volt zavaró. Később már nagyon! Lényeg a lényeg: egy idő után már csak az imperialisták nyelvén volt képes megszólalni. Azt viszont hangosan, néha kiabálva, nem kis feltűnést keltve a teremben.

Karcsi bácsi látva a diplomácia egén képződő fekete viharfelhőket, illetve az elvtársak ráncolódó homlokát, diszkréten megkért, hogy vegyem át én a szót. ( A hajón is, ha a kapitány intézkedésre alkalmatlan, akkor a másodtiszt veszi át a parancsnokságot). Ő sajnos csak használhatatlan nyelvekre kótyavetyélte el a fiatalságát, ezért csak franciául és németül beszélt.

Nos, nem emlékszem mi és hogy történt, de a 47 általam ismert orosz szót váltogatva, különböző sorrendben rakva tartottam a frontot, ami a végén már a leningrádira hajazott. Szerencsére az elvtársak is nagyon berúgtak, így a fellépésem egy idő után véget ért. Másnap L.-lel nem akartak kezet fogni, engem viszont nagyon barátságosan búcsúztattak.

Epilógus. Úgy 1982 körül kormányunk jobb belátásra tért, és nem vett fel harmadik ország részére több dollárkölcsönt.

Ebből kifolyólag:
– rossz hír nekem: hamarosan megszűnt az osztályunk és kereshettem új munkahelyet;
– rossz hír neked: szerintem még mindig fizeted a kazán árát, de lehet, hogy a vodkáimat is.

Zum Wohl!

A szerző 1952-ben született. Műszaki diplomásként hosszú ideig dolgozott fővállalkozási területen, beruházóként, különféle külföldi létesítmények építésénél. Az első ilyen jellegű cég – amelyhez már hosszabb tervezési gyakorlat után vették fel – a Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat volt. Az ott termelt oltóanyagok előállítására építettek zöldmezős beruházásban komplett gyárakat például Vietnámban és Mongóliában is. Ezután hét éven át, 1989-ig, a Biotechnika Rt.-nél tevékenykedett, ahol részt vett a hazai technológiák fejlesztésében, üzemesítésében. A rendszerváltás után német és svéd cégek magyarországi képviseletét látta el. Ezen idő alatt a műszaki megbeszélések mellett lehetősége volt kereskedelmi tárgyalásokon is részt venni, hiszen a berendezések jelentős részét hazánk külföldről szerezte be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek