Viharmadár viharban: egy rosszul sikerült leszállás anatómiája

iho   ·   2017.11.07. 16:15
cim2
Júniusban keltett komoly sajtóvisszhangot az amerikai légierő bemutató kötelékének gépével történt baleset: ugyan néhány tragikus korábbi, a híres kötelékeket ért eseményekkel szemben (Orosz Vitézek, Blue Angels) nem követelt halálos áldozatot, de mivel az USA nyári nagy show-időszaka egyik legnépszerűbb bemutatója előtt, Daytonban állt fejre a kék-fehér-piros festésű harci gép, meglehetősen komoly volt a hírverés is körülötte.

Az eseménynek szemtanúja volt az iho/repülés úgymond két „külsőse”, a remek amerikai show-beszámolókkal szolgáló, New Yorkban élő magyar pilóta, Póka Ferenc, és fotós társa, Ricardo von Puttkammer, aki egyébként az első képet készítette közvetlenül az incidens után. Ők is azonban már csak annyit láttak a szakadó esőben, hogy a Viharmadarak nyolcasa, egy kétkormányos F-16D, már a kötelék állóhelye közelében állt fejre, a most nyilvánosságra hozott első vizsgálati jelentés szerint azonban már a pályán, pontosabban a pálya fölött kezdődtek a bajok.

Ricardo von Puttkammer fotója közvetlenül a baleset után: még veri az eső a repteret

A gép valóban nagyon rossz időjárási körülmények közepette kísérelt meg leszállást, miután a pilóta, Erik Gonsalves kapitány, aki egyébként a bemutatók során a földön kommentálja a nézőknek a történéseket és a kétülésessel VIP-ket és újságírókat repültet, illetve a körülmények felmérésére, a tereppontok rögzítésére repül, ez alkalommal is a másnapi show előkészítéseként szállt fel, a hátsó ülésben a formáció egyik műszaki katonájával, Kenneth Cordova főtörzsőrmesterrel. Miközben a levegőben voltak, a helyszínen az idő kedvezőtlenre fordult. Gonsalves egy sikertelen landolási kísérlete után, amikor a kabintetőn végigfolyó víz miatt egyáltalán nem látta a pályát, tizenöt percig várta a levegőben, hogy a vihar elvonuljon, majd továbbra is szakadó esőben próbálkozott újra a leszállással.

Az adatok elemzése szerint azonban a gép negyven csomóval, vagy 74 kilométer/órával gyorsabban közelítette a pályát az előírtnál. Ráadásul a pilóta valamilyen okból a pálya fölött nem húzta alapra a gázkart, csak amikor már vagy ezer métert repült a beton fölött, és végülis a küszöbtől csaknem 5000 láb, több mint 1500 méter távolságban tette le a gépet. A vizes felületen azonban a fékezés sem sikerült, és a gép eszerint viszonylag komoly sebességgel csúszott le a betonról és fordult a hátára. A pilóta megsérült a lábán, az utasa épségben megúszta a balesetet. Viszont elég hosszú időbe telt, amíg sikerült a pilótát kiszabadítani a kabinból, a mentőalakulatok rendkívüli körültekintésére volt szükség, hogy az ülések katapult-rendszere közben ne lépjen működésbe.

Az élesített katapultülések miatt volt nehéz kiemelni a pilótát a kabinból

A vizsgálati jelentés szerint a torony figyelmeztette a pilótát a kedvezőtlen időjárásra, a szakadó eső mellett szélnyírás-veszélyre is. A gépnek lett volna elég üzemanyaga ahhoz, hogy átstartoljon, és akár egy újabb körre menjen, akár a kijelölt kitérő repülőterek egyikére. A pilóta azonban nem ezeket a lehetőségeket választotta, és földet érés után nem alkalmazta megfelelően a „maximális erejű fékezési eljárást”, hangzik a jelentés.

A baleset után Gonsalves tovább utazhatott a kötelékkel, és továbbra is kommentálhatta a földről a bemutatókat, de nem kapott egészségügyi engedélyt a repülésre. Hogy várható-e valamilyen formában valamilyen elmarasztalása, arról a légierő szóvivője nem nyilatkozott. A pilótának, mint a jelentésből kiderül, 1700 repült órája volt, de ezt javarészt A-10-esen teljesítette, F-16-oson még csak 150 óra körül tartott.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek