Vonatbaleset Svájcban is – videó!

iho   ·   2013.07.29. 20:55

A hónap negyedik vonatbalesete, a kanadai, a franciaországi és a spanyolországi után, július 29-én este hét körül történt a baleset a Berntől nagyjából 50 kilométerre nyugatra fekvő Granges-pres-Marnand városánál – írja a Sky News és a BBC.

Kedd hajnalig próbálták kiszabadítani a roncsok közül az egyik mozdonyvezetőt, de csak a holttestét találták meg.

 

A frontális ütközés következtében legkevesebb 35 ember sérült meg, a hajnali jelentések szerint közülük 5 állapota válságos.

Az ütközött vonatok egyike Lausanne-ba tartott, a másik Lausanne-ból érkezett.

A kanton rendőrségének szóvivője, Pierre-Olivier Gaudard szerint a baleset akkor következett be, amikor az egyik vonat éppen elhagyta az állomást, a másik pedig ugyanarra a vágányra  megérkezett. Véleménye szerint a baleset még sokkal súlyosabb következményekkel járhatott volna, de regionális vonatok lévén az ütköző szerelvények sebessége nem volt túl magas.

A katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes, nem tudni, hogy a két személyvonat miként került ugyanarra a vágányra.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.