Vót: amikor még Bardotka és Bézé jött Fülekről

Vörös Attila   ·   2019.01.07. 19:00
83somoska

Emlékszem, tíz éve, amikor még nem volt annyira benőve a somoskőújfalui temető széle fákkal, kiültem néha oda várni a belépő tehervonatot Fülek felől. Akkor minden hétköznap délelőtt jött legalább egy szerelvény, a kassai acélműben gyártott bugákat szállította Kelebián át Szerbiába. Somoskőújfalu állomás a 81-es vonal végén épült fel a Hatvan–Fülek vasút legmagasabb pontján. Salgótarján és Fülek felől is erős emelkedő vezet fel ide, jól jelzi ezt, hogy rakott kocsikból a Szergej is csak egyszerre tízet vihet fel! A szlovákoknak nincsenek Szergejeik, ők a több, de gyengébb gép elvén dolgoznak, az említett bugavonatokat például többnyire négy mozdonnyal továbbították. A kétezres években ezek a mozdonyok általában Bardotkák voltak, de előfordult Dongó és Szamár is – mikor mit találtak Füleken. Döbbenetes élmény volt hallani a Somoskőújfalu fölötti hegyen, ahogy közeledik a tehervonat, a négy Bardotka szépen muzsikált, a hegyek pedig jól verték vissza a hangjukat. Jó messziről, és bár a távolság nem nagy, igen sokáig lehettünk fültanúi a Bardotkák hősies küzdelmének.

Két Bardotka húzza, kettő tolja Fülek felől Somoskőújfalura a bugavonatot. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A tehervonat többnyire egyirányú volt a vonalon, azaz a Szergej Hatvanból gépmenetben érkezett érte. A bugavonat üres fordáját Hidasnémetin át közlekedtették, de ha akadt megfelelő relációjú teherkocsi, akkor azért elvitték Hatvanból Somoskőújfalu felé. De ekkor már egyre ritkábban volt, pár év múlva pedig szinte teljesen megszűnt nemcsak a kilépő, de a belépő teherforgalom is.

De nemcsak a Bardotkák jöttek anno Fülek felől, jártak még a személyvonatok is Fülek és Somoskőújfalu között. Mi mással, mint Bézével, de legalább olyan szerelvényekkel, amik tíz éve is modernebbek voltak a jelenlegi startos flottánál. Elég, ha csak a vizuális utastájékoztatót nézzük. A mi oldalunkról a csörgős ingák már kivesztek 2009-re, a személyvonatok Uzsgyival jártak – és járnak azóta is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek