VTG Rail Russia: még több konténerszállító kocsit kérünk

iho/vasút   ·   2021.11.26. 12:00
tmh_kontenervagon

A Transzmasholding (TMH) kétszázötvenet építhet a tartály- és nagy kapacitású konténerek fuvarozására alkalmas vagonokból az orosz piacon teherkocsilízinget nyújtó vállalatnak.

A felek által a napokban aláírt megállapodás értelmében a 13-9744-06 sorozatú kocsik első példányait még idén át is veheti a VTG Rail Russia. A járművek gyártásával gyorsan végezni is fog a Transzmasholding: az utolsó kocsikat várhatóan már 2022 elején át is adják.

A konténerszállító tehervagonok 73 tonnát tudnak cipelni, így alkalmasak tartály- és egyéb nehéz konténerek szállítására. Rögzítőeszközeiknek és a kocsiszekrényen található plusz rögzítőpontoknak köszönhetően a tartálykonténereket a jármű közepén is el lehet helyezni. A kocsik tervezett élettartama 32 év.

A VTG Rail Russia 2019 óta rendel járműveket az orosz holdingtól. Az első megrendelések még próbajellegűek voltak, majd a folyamatos megrendelésekkel hosszútávú partnerkapcsolattá nőtte ki magát az együttműködés. A lízingcég azóta összesen 439 konténerszállító vagont vehetett át, köztük olyanokat is, melyek korábban nem voltak elérhetők az orosz piacon. A TMH azt reméli, hogy a VTG tovább bővíti majd járműportfólióját a minőség további javítása mellett, tovább növelve jelenlétét az orosz vasúti teherszállítási járműpiacon. A VTG Rail Russia reményei szerint az együttműködést a jövőben az orosz és a nemzetközi piacon is továbbfejleszthetik.

A magántulajdonban álló, orosz Transzmasholding a vasúti és városi járművek gyártása terén piacvezető Oroszországban és a FÁK-államokban, világszinten pedig hatodik. A moszkvai központú vállalatcsoport termékek és szolgáltatások teljes palettáját kínálja az új járművek tervezésétől és fejlesztésétől azok korszerűsítésén, karbantartásán, valamint életciklus-szolgáltatásokon át a digitális jelzőberendezésekig és forgalomirányító rendszerekig. A vállalatnak Svájcban, Magyarországon, Dél-Afrikában, Egyiptomban, Argentínában, Fehéroroszországban és Kazahsztánban van leányvállalata, gyártóüzeme pedig összesen tizenöt helyszínen. A partnerekkel együtt több mint harminc országban van jelen.

(X)

(Nyitóképünk forrása: Transzmasholding)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek