Zólyomban javítják meg a ČD Cargo mozdonyait

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.04.20. 15:00
kocur_01

A ŽOS Zvolen szlovákiai járműjavító és a ČD Cargo teherszállító vasúttársaság két szerződést is kötött a napokban dízelmozdonyok motorjainak felújítására. Az egyik szerződés tizenegy 750-es sorozatú mozony motorjának, a másik pedig tíz 742-es sorozatú mozdony motorjának a javításra vonatkozik. A két kontraktus együttes értéke 65 millió cseh korona, azaz körülbelül 812 millió forint. A javításokat 2019-ben és 2020-ban végzik el.

Több cseh Kocúr motorját is felújítják

A zólyomi járműjavító hagyományos karbantartó vállalata volt mindig is a dízelmozdonyoknak az egykori Csehszlovákiában is. Jelenleg öt dízelmotor van a járműjavítóban. Később már mozdonyokkal együtt érkeznek a javítandó motorok.  A zólyomi járműjavítóban már huszonöt éve jaítanak, karbantartanak és modernizálnak dízel és villamos mozdonyokat, valamint egyéb vasúti szerelvényeket. A gyárban most négyszáznegyven ember dolgozik. A legtöbb megrendelésük külföldről származik, jaítottak már azeri, vagy fehérorosz mozdonyokat is. A cseh piacra legutóbb két Hangyát szállítottak le a prágai integrált közlekedési rendszerben szolgáltató KŽC Dopravának.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.