Zólyomban újulnak meg azeri dízelmozdonyok

iho/vasút   ·   2018.11.10. 15:15
400px_ady_csme3

A meglehetősen lerobbant állapotban lévő mozdonyok még április végén érkeztek meg a vasúti járművek felújításával és gyártásával foglalkozó szlovák vállalathoz. A korszerűsítési munkálatok során nem sokat hagyott meg a gépekből a ŽOS Zvolen: mindössze a főkeret maradt az eredeti.

Az ADY CSME3-asai közül már többet felújított korábban a cseh ZOS Nymburk. Most ötöt Zsolnán korszerűsíttettek az azeriek (illusztráció: railfaneurope.net)

Az első két dízelgép, a CSME3-5678 és a CSME3-5680 felújítása szeptember közepére készült el. A mozdonyok alá a szlovák-ukrán határnál fekvő Ágcsernyőben kerültek a széles, 1520 milliméteres nyomközű forgóvázak. Ezt követően Ukrajnában háromezer kilométert tettek meg vasúton, majd Csernomorszkban hajóra kerültek, ami a Fekete-tengeren keresztül a grúziai Batumiig szállította a gépeket. Onnan ismét síneken tették meg az azeri főváros Bakuig tartó utat.

A hattengelyes dízel-villamos mozdonyokat eredetileg a csehszlovák ČKD építette még az 1980-as években. A felújításnak köszönhetően a gépek további tizenöt évig szolgálhatnak a Kaszpi-tenger partján, Baku közelében található kőolajüzemeknél – jelenti a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Vasútmodell

Újabb cseh tanker az Igrától: jöjjön a 98-as!

Kovács György   ·   2020.11.29. 12:00

Az októberi Indóház magazin hasábjain már bemutattuk a cseh Igra modellgyár ezévi újdonságainak egyikét, a 88 köbméteres tartálykocsiját. A decemberi magazinunk lapzártája után került a boltokba a nagytestvér, a 98 köbméteres változat modellje.