737 MAX visszatérés: az FAA feltételei

iho   ·   2020.08.04. 21:30
cim4
Az FAA nyilvánosságra hozta javasolt feltételeit, amelyek teljesítése nyomán a Boeing 737 MAX-ok visszatérhetnek a levegőbe, lezárva a lassan másfél évre elnyúló letiltást, igaz, szkeptikusabbak szerint a feltételek még rátesznek néhány hónapot erre az időszakra.

A szükséges változások: a repülésvezérlés számítógépei szoftverének módosítása, a kijelző-rendszer kiegészítése a szükséges figyelmeztető jelzésekkel, a repülőszemélyzet eljárásainak megváltoztatása és végül a kábelezés módosítása. Ugyancsak ki kell egészíteni a repülőszemélyzetek kiképzését a szükséges eljárásokra.

A szövetségi hatóság javasolja, hogy mindezek végrehajtása után és a forgalomba való visszahelyezés előtt a MAX-üzemeltetők minden egyes géppel hajtsanak végre próbarepülést, amelyen a módosítások ellenőrzése mellett az állásszög-jeladók működését is tesztelik.

(fotók: Boeing)

Ami még következik, az az FAA által javasolt változtatásokról szóló nyilvános konzultáció, ez is hozzátesz 45 napot a visszatérésig. Ugyancsak némiképp bizonytalanná teszi sok gép visszaállítását a szolgálatba az, hogy amint erre az FAA is utal, a brazil, a kanadai és az európai hatósággal is szükséges az egyeztetés. Ezek a regulátorok már korábban is saját külön vizsgálatokat és az FAA-hoz képest eltérő, olykor szigorúbb feltételeket helyeztek kilátásba.

Ami a kábelezést illeti, a vízszintes vezérsíkhoz futó vezetékek csomópontjait tizenkét ponton kell elkülöníteni a többitől, ez olyan munka tehát, amit a gép orr-részétől a farokrészéig kell végig elvégezni. A Boeing ezügyben már júniusban kiadta a maga bulletinjét, a kérdés az volt, hogy ezek a változtatások bekerülnek-e a visszatérés feltételei közé, vagy végrehajthatók már a szolgálatba állás utáni szokásos karbantartások során: nos a válasz az, hogy ezt is el kell végezni ahhoz, hogy egy-egy gép a levegőbe emelkedhessen. Más kérdés, hogy a légitársaságok egy része igyekezett átszerelni a kábelezést már most, a veszteglő gépeken, ezeknél ellenőrizni kell, hogy az elvégzett munka megfelelt-e az FAA követelményeinek.

A pilóták képzésének változásait kötelező szimulátor-gyakorlatokkal kell megerősíteni. Módosul néhány, nem normális repülési helyzetekre vonatkozó ellenőrző lista (checklist), módosították az MCAS, ama automata rendszer működését, amely részben felelős volt a bekövetkezett két katasztrófáért, külön eljárást dolgoztak ki arra az esetre, ha a szenzorok eltérő sebesség-adatokat generálnak.

Az FAA dokumentuma mögött negyven mérnök másfél éves munkája húzódik, 60 ezer munkaórában, teszi hozzá a Reuters. A Boeing számára a MAX-ok válsága eddig mintegy 19 milliárd dollárjába került, az FAA dokumentum nyilvánosságra kerülése nyomán azonban a gyártó részvényeinek értéke 2,7 százalékkal emelkedett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek