A csoda a kamerán keresztül: Edelényi Gábor légihagyománya

Emlékek sokasága, csupa remek kaland, csupa repülés. Gyanítom, valamikor a hetvenes évek végétől sokszor voltunk együtt különféle helyszíneken, ahol ő a tévé híradójának forgatott, én a Rádió Krónikáját tudósítottam, de az biztos, hogy igazából egy legendás repülőtéren jöttünk össze, Őcsényben, annak a repülőcsapatnak is talán a legjobb korszakában, a remek Gemenc Kupákon, ahol sokak lelkét fertőzte meg örökre ez a világ, pláne ha már korábban is beleszeretett a repülésbe...

Edelényi Gábor a legrészletesebb beszámolót saját életéről Dunavölgyi Péternek adott interjújában nyújtotta, arról az ösztönről, ami már gyerekként, 56 októberében is működött benne: megörökíteni a fontos dolgokat... aztán az amatőr filmes indulásról, egy Kern Andrással készült rövidfilmről, amellyel fesztivált nyertek, a filmgyári munkáról, majd a kapcsolatról, ami kialakult a híradóval. A segédoperatőr, később operatőr-tudósító izgalmas munkáiról a világ sok pontján, és arról, hogy milyen fontos állomása volt a katonai repüléssel kialakított kapcsolatának a moszkvai munka Farkas Berci űrrepülésekor. Közben főiskola, az 1976-os diplomafilm is már jelzi az egyre erősödő elkötelezettséget: „Légiirányítók”.

Emeljük ki a legérdekesebb momentumokat a beszélgetésből, önző mód a repüléssel kapcsolatos részleteket, először 1964-ből, amikor egy berepülő pilóta vitte Sáriba: „Először vele voltam fent, a második repülésnél már meg akartam halni, de nem mertem neki megmondani. Akkor még irtó szigorú volt az orvosi, csak első osztályú egészséges embert engedtek vitorlázni is. Egy évet repültem, de az orvosin nem engedett át a Dr. Fülöp..., akkor aztán abbahagytam, de a szerelem megmaradt. Nemrég jártam arra, a Sári hangárok még állnak. Később Szekszárd mellett Őcsényben találtam rá azokra, akikkel Sáriban találkoztam. Azóta megszámlálhatatlan ismeretség, barátság alakult ki a repülősökkel.”

A híradózás alkalmat adott számára sok-sok repülős téma belecsempészésére az adásokba, akár a Concorde budapesti látogatása, egy kapitányi búcsú vagy kiképző repülés a Malév gépein, illetve, ami aztán az egyik legfontosabb, hosszú dokumentumfilmjéhez, az Ég katonáihoz vezetett, és ami talán a legfontosabb élmények egyikét hozta életében, a repülés a MiG-21-es hátsó ülésében. „A MiG-es film, történetéhez tartozik, hogy a Farkas Berci űrrepülése idején ismertem meg  Szabó Jóskát, aki a MiG-ek repülési főnöke volt. Ő mondta, hogy rövidesen a Kárpáti lesz a miniszter, megbeszéltem vele, hogy forgathatsz a MiG-en. A film 1986-ban készült. A film igen jó »ajánlólevél« volt s később így tudtam előterjeszteni a híradós helikopter tervemet. Az MTV többször meg is ismételte a filmet, nem kis büszkeséggel mondom, hogy ekkor a »titkos« vadászrepülők a televízió jóvoltából beköltöztek a nézők lakásába".

1985-ben sikerült felállítani a honvédségtől kapott Kamovval a híradó „repülő stábját”. És közben megszerezte a kisgépes pilóta-jogosítást, tegyük hozzá, nagyszerű oktatókkal, a nyíregyházi főiskola nagyágyúival, akik amúgy a másik egyórás dokumentumfilmje, a „Kötelék” hősei voltak. Természetesen a legendás Aerotrigáról van szó, én úgy emlékszem, hogy egyik első nyilvános fellépésüket még Őcsényben együtt figyeltük, majd az elképesztő légikavalkád láttán el is kezdtünk ábrándozni arról, mi mindent lennének képesek Tóth Laciék összehozni, ha nem az ősöreg Trénerekkel repülnének. Lett is csoda a Z-50-esekkel... És ki tudja, talán ebben is része volt az ő remek felvételeinek, annak, hogy a közvélemény tudomást szerezhetett egy európai hírű nagyszerű formációról.

Két különleges repülés, különleges élmény, amit együtt éltünk át. Elmentünk a 88-as óriási havazás után egy olyan zalai településre, ahová csak a honvédségi Mi-8-as juthatott el: amikor az eltemetett autópálya fölött húztunk délnyugat felé, „Golyó” kinyithatta a gép oldalajtaját, lehasalt a padlóra, kidugta az objektívet és mivel előre nem látott, engem bízott meg, hogy valamiképp jelezzem, ha valami érdekes megörökíteni való adódik, amit én az egyszerűség kedvéért, meg a nagy zaj miatt, úgy teljesítettem, hogy időnként rákoppantottam a micisapkás kobakjára...

Aztán ő volt az operatőre annak az úttörő vállalkozásnak, amikor először készíthettünk összefoglalót a magyarországi nézőknek egy bizonyos új harci gépről Svédországban. Egy King Air-rel leszállhattunk egy alig látható erdei pályára és megbámulhattuk, amint a Viggenek is szélesen terpesztve földet érnek, reverzük révén pillanatok alatt lefékeznek és befordulnak az eldugott állóhelyekre, hogy ott, megint csak percek alatt felkészítsék őket a következő bevetésre. Az egyik első Gripen-példányt is alaposan körbe forgathattuk, igaz, repülni nem lehetett vele, pedig Gabi magával hozta Linköpingbe a hajózóját és az egészségügyi minősítését is. Azt már nem tudhatták a magyar tévénézők, mekkora koncertet csapott le korabeli és korábbi slágerekből éjjel a satenasi tisztiklubban Edelényi és az ezredparancsnok. Viszont azt a riportfilmben is elmondhattuk, még akkoriban, 1993-ban, hogy ez a kis harci gép a svédek szerint jó lesz nekünk akkor is, ha belépünk a NATO-ba, akkor is, ha semlegesek leszünk...

A katonai repülést végképp elérte a nyíltság, az első taszári nemzetközi repülőnapnak ő volt a helyszíni kommentátora. Amúgy a kilencvenes évek elején a tévézést eluraló politika olykor hosszú tétlenségre kényszerítette, de aztán a nyugdíj mellett 2005-ig a Duna tévében dolgozhatott, közben pedig Budaörsön, majd Budafokon, később pedig utolsó lakhelyén, a nyugalmas, dunaparti Kulcs községben működtetett helyi televíziót.

Sajnos az utolsó évek már súlyos betegségek árnyékában teltek, néhány hónapja eltávozott felesége, Szabó Mari, és végül ő maga is, ahogy Kositzky Attila, egykori légierő-parancsnok fogalmazott, „besorolt a végtelen égi kötelék filmezéséhez”... De hogy élete mennyire teljes volt, a személyisége mennyire szeretett, azt ez az utolsó alkalom bizonyítja, amikor a televíziózás és az aviatika jelesei sorra vettek búcsút egy-egy bejegyzés erejéig tőle a közösségi oldalakon.

A magyar repülés jelentős részben a segítségével került ki abból a zárt és kissé misztifikált közegből, ami egészen a hetvenes-nyolcvanas évekig meghatározta. Lelkesen, nagy lendülettel vitte a nagyközönség elé a repülőterek, a gépek és a repülőemberek világát, tökéletesen kihasználva azokat a lehetőségeket, amelyeket rádiósként én sokszor irigyeltem tőle: a mozgókép varázsát állította a repülés népszerűsítésének szolgálatába. Ezért búcsúznak most olyan szomorúan tőle akár az egykori tévés és újságíró kollégák, akár az egykori malévosok, a mezőgazdasági és sportrepülők, nomeg – Az ég katonái – a légierő részesei is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!