A focicsapat pusztulása a müncheni felszállópályán

Repüléstörténet – és futballtörténet. A szomorú esemény szenvedő hősei Európa-szerte ismert, remek focisták voltak: nyolcan haltak meg a legjobb akkori angol klubcsapat, a Manchester United játékosai, Busby edző fiai, a „Busby Babes” közül, velük vesztette életét két edző és a klub titkára, valamint nyolcan a csapatot kísérő újságírók közül. Meghalt a személyzet két tagja is: a személyzet egy harmadik tagjával sok évvel később, de feltehetően ugyancsak az események következtében szívinfarktus végzett. No de mi is történt azon a februári napon, a müncheni repülőtéren?

A BEA a British European Airways G-ALZU lajstromjelű gépe, egy Airspeed AS.57 Ambassador 2 Belgrádból vitte haza győztes meccs után a csapatot és kísérőit. A közbülső leszállóhelyen, Münchenben azonban harmadszor indult neki a gép a felszállásnak, és ez annyira fenyegető volt, hogy néhány focista inkább a hátsó sorokba ült, hátha ott nagyobb biztonságban vannak. Érdekes mód a harmadszori kísérletnek végső soron nem is volt igazán köze a katasztrófához: egy műszer az egyik motorban némi nyomásingadozást mutatott teljes gáznál, de a tapasztalt pilóták tudták, hogy ha finoman, csak egy árnyalatnyit visszavesznek a gázból, akkor a mutató megnyugszik, a pálya pedig elég hosszú ahhoz, hogy a gép biztonságosan felemelkedjen.

A harmadik kísérlet azonban valamiért tragikusra sikerült. Pedig a gép rakoncátlankodó motorja a megbeszéltek szerint szépen dolgozott: ahogy előretolták a gázkart, fickándozott a mutató, ahogy kicsit visszahúzták, megnyugodott, a légcsavarok rendben gyorsították a gépet, és 117 csomónál elhangzott a másodpilóta szokásos jelzése: V1. Ez az úgynevezett elhatározási sebesség: a pálya hossza, a gép súlya, a levegő hőmérséklete szerint számított érték, amelynek elérésekor még megállítható a repülő a pálya túlsó vége előtt, ha a válasz a V1-re az, hogy: „folytatjuk”, vagy: „felszállunk”, akkor innen nincs már vissszaút, repülni kell – de ez a gép sosem jutott el a repülésig. A V1, azaz a 117 csomó elérése után ahelyett, hogy tovább gyorsult volna, lassulni kezdett, és 105 csomó már nem volt elég ahhoz, hogy elhagyja a betont. Ahhoz viszont már túl sok volt, hogy megálljon még rajta.

A küszöbön túlfutó Ambassador először a reptér kerítését törte át, majd egy a pálya vonalában álló házba rohant, végül következett egy garázsépület, benne egy teherautó. Ami a gépből megmaradt, az az itt bekövetkező robbanás és tűz martaléka lett. A gépen lévő összesen 44 személyből 23 vesztette életét, köztük a másodpilóta, aki még élt a becsapódáskor, de nem tudott kiszabadulni a roncsok közül.

Életben maradt azonban a gép kapitánya, James Thain, akinek a baleset után azonnal bevonták a szakszóját, majd a német repülőtéri hatóság, amelynek egyébként felelőssége a pályák tisztán tartása, eljárást indított ellene. Az ő állításuk az volt, hogy a gép szárnyaira lerakódott jég okozta a katasztrófát, a kapitány fatális hibája volt, hogy anélkül vágott neki a felszállásnak, hogy jégtelenítették volna a gépet. A fő bizonyítékuk egy az Ambassadorról készült fotó volt, amelyen a németek szerint világosan látszott a jéglerakódás. Készültek jeges képek a roncsokról is, de kiderült, hogy azokat a fotókat jóval a szerencsétlenség után exponálták.

A britek nem fogadták el ezt a magyarázatot. Szerintük ugyanis a jegesedés nem ad választ arra, miért kezdett lassulni a gép V1 után. A szemtanúk azonban világosan megmondták: ennek oka a pályán lévő latyak volt, illetve egy nagyobb szennyezett szakasz, amely megfogta a főfutókat, emiatt az elemelkedő orrfutó visszatottyant a földre, és így tovább csökkent az életet jelentő sebesség. Erről beszéltek a szemtanúk is, akiket azonban a német vizsgálók ugyanúgy nem voltak hajlandók meghallgatni, mint magát a megvádolt kapitányt.

A britek részéről még az is a kérdéses tényezők közé tartozott, miért volt szinte közvetlenül a pálya végénél és annak tengelyében épület, garázs. A döntő fotó negatívjának alaposabb vizsgálata pedig egyértelművé tette, hogy nem jég volt a felületen, hanem a nap fénye csillant meg a szárnyon. A németek továbbra sem voltak hajlandók elismerni a maguk felelősségét mindebben, különösen nem a latyakosan hagyott, le nem tisztított pályáért, amelyre a gép felszállási engedélyt kapott.

Tíz év telt el a baleset után, mire Thain kapitányt 1968-ban tisztázták a felelősség alól, visszaadták rangját, de ő már nem akart repülni, visszavonultan élt egy vidéki farmon, és 1975-ben, mindössze 54 évesen kapta a végzetes szívrohamot. Könyvek, filmek dolgozták fel az eseményt, a BBC filmjében feltűnt Bobby Charlton is: a világhírűvé vált labdarúgó, az angol futballtörténelem legendás alakja 1958-ban két éve volt már a United tagja, épp, hogy kiharcolta a helyét a kezdő csapatban, és a kapus, Harry Gregg mentette ki a roncsok közül.