A forintgyengülés drágítja a külföldről hozott autókat

MTI   ·   2018.07.09. 11:35

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) hétfőn az MTI-nek adott közleményében emlékeztet: április 20-án az euró középárfolyama még 310,49 forint volt, július 2-án azonban már átlépte a lélektani 330-as határt, ami hat százalék feletti gyengülést jelent. Bár a forint ezt követően ismét erősödésnek indult, a július 5-én érvényes 324 forintos középárfolyam még mindig 4,3 százalékos különbség a kiindulóponthoz képest.

Borka J. Balázs, a MGOE kommunikációs vezetője a közlemény szerint elmondta: a magyarok többsége hétszázezer és kétmillió forint közötti áron keres használt autót, amit euróövezeti országból történő import esetén a gyenge forint átlagosan 42-120 ezer forinttal drágít meg. Azon kereskedők számára, akik korábban szerezték be a járműveiket, és készletet halmoztak fel, a forintgyengülés nem okoz problémát, de aki most vásárol, az hét–kilenc százalékkal többet kénytelen fizetni, mint akár egy hónappal ezelőtt. Az emelkedő beszerzési költség idővel megjelenik az árakban, vagy ha a kereskedő a magyar piacon nem tud már árat emelni, akkor a profitja csökken vagy akár el is tűnik. A drágább, prémium autók behozatalára jellemző, rendelésre történő import esetén a forint gyengülése azonnal érezteti a hatását. Az ilyen gépjárműveknél az árfolyamváltozás miatti drágulás mértéke akár kétmillió forint is lehet, amely összeg kivárásra késztethet sok vásárlót.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek