A magas benzinár miatt kelendőbb az autógáz

iho/közút   ·   2012.03.09. 09:57

Miközben a teljes PB-ágazat kilenc százalékot csökkent, az autógáz-eladások nyolc százalékkal nőttek 2011-ben 2010-hez képest − ismertette a szegmens fő trendjeit Szirmai Zoltán, az ágazatban piacvezető Prímagáz Zrt. vezérigazgatója. Bár a PB, mint energiahordozó Európában visszaszorulóban van, a tavalyi csökkenés felét a terményszárítók igényének a száraz időjárás miatti nagymértékű visszaesése okozta, írja a Heol.hu.

Az autógáz-eladások hasonló mértékben (évi 4-4,5 százalékkal) csökkentek egészen 2010-ig. Abban az évben viszont hat százalékkal nőtt az értékesítés 2009-hez képest, tavaly pedig további nyolc százalékkal emelkedett a forgalom − mondta el az igazgató.

A növekmény elsősorban a benzin rohamos drágulásának következménye. Bár az autógáz ára hasonló irányban mozog, mint a benziné, a két üzemanyag eltérő árstruktúrája miatt autógázzal közlekedni mégis hozzávetőlegesen 40 százalékos megtakarítást jelent. Ennek a megtakarításnak kell kitermelnie a jármű 200-250 ezres átalakítási költségét. Ez egy évi 15 ezer kilométert futó, nyolc litert fogyasztó családi autónál már 400 forintos benzinár mellett évi 192 ezer forintos költségmegtakarítást eredményez, tehát a megtérülés ideje nagyjából 16 hónap.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.

Közút Haszonjármű

EKM: gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

iho/közút   ·   2024.06.19. 08:05

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.