A magyar repülősajtó meghatározó figurája volt: elhunyt Kővári László

Rossz időket élünk, megint búcsúzni kell. Kővári László szakértelmét a Pestvidéki Gépgyárban alapozta meg, de egész életében ugyanaz fűtötte, ami bennünket, akik a repülősajtóban vállaltunk szerepet: úgy írni a repülésről, hogy az szakmailag korrekt legyen, miközben az ismeretek elérik a laikus közönséget is. Ráadásul ő már akkor próbálkozott azzal, hogy valamiféle nyíltságot hozzon a mindennapi élettől távoli szférába, amikor ez még nagyon nem volt divat, épp a katonai repülés világában, amit annak egykori vezetői a leginkább próbáltak elszigetelni a nyilvánosságtól.

Laci később ferihegyi műszakisként és a rendszerváltás után alakuló első igazi repülőmagazin, a Top Gun majd Aranysas munkatársaként élt a lehető legpozitívabb értelemben kétlaki életet. Doldozott a gépeken és közben rajta volt a szeme minden máson, ami összefüggött a hazai katonai repüléssel és történetével. Minden alkalmat felhasznált, hogy ott lehessen a szerencsére megszaporodott hazai katonai és más repülőtalálkozókon. Járta a külföldet is, ahogy csak lehetett, hogy a nagyvilág újdonságait is lássa. Mi is sűrűn találkozhattunk, hol Taszáron, hol Kecskeméten, de volt, hogy Farnborough-ban is. És ha vele voltál, mindig hallhattál tőle valamilyen érdekes megjegyzést, mindig volt szeme, hogy a gépeken és fegyverzetükön felfedezzen bármi különlegességet, újdonságot. Vagy mindig volt válasza, ha neked akadt kérdésed egy-egy bemutató közepette.

De hát persze minden cikkéből lehetett tanulni, okulni, többet megtudni, mint sok más anyagból, mert Laci természetes mód szintetizálta a konkrét mozzanatokat a nagyvívű összefüggésekkel. Például a „Sas” legutóbbi számában élvezetes összefoglaló jelent meg tőle a magyaroknak szánt első H225-ös helikopterről, amit egy csoport tagjaként negyed-félkész állapotban láthatott az Airbus Helicopters Marignane-i gyárában. Ő volt az, aki végre tisztává tette a franciák által kissé összekuszált gyártási listát, vagyis, hogy mi a Puma, a Super Puma, a Caracal és a Cougar, de ugyanabban a cikkben tette azt is világossá, milyen megfontolások alapján rendelte meg ezt a típust a magyar partner.

Közben az ő anyagában megjelentek érdekességek magáról a gyárról, hogyan építkeznek egymásra a munkaállomások, vagy a géppel kapcsolatban az olyan izgalmas részletek, mint hogy a csörlőkezelő kiemelés közben a gépnek a mozgását is irányíthatja. De figyeli és jelzi, hogy megvan a rögzítési pontja mind a géppuskáknak, mind a gyorslecsúszó köteleknek. Az apró és érdekes részletek és a géppel kapcsolatos háttérinformációk ugyanabban az összeállításban: Lacinak ilyen volt a szeme, a gondolkodása.

Mindent meg lehetett kérdezni tőle, például elég nehéz volt a szaksajtóból is kibogarászni, hogyan is alakították át az A330 teherváltozatának orrfutóját, vagyis mi az a hupni, például a magyar kormány által megvásárolt példányon is: ő hamar elmagyarázta, hogyan sikerült vízszintbe hozni a gépet az orrfutó szerkezetének módosításával.

És amiért azt mondom, az iho/repülés csendes barátja volt: ha valamit elszúrtunk, nem idéztünk pontosan, elírtunk egy típusjelet vagy akármit, példás jóindulattal küldte az üzeneteit, hogy javítsuk ki, amit e sorok írója, aki nem tartja magát szakembernek, csak szakújságírónak, mindig köszönettel fogadott, és ha Laci azt is hozzátette, hogy: „Egyébként jó volt a cikk”, az valami hatalmas biztonságérzetet adott. meg az is, hogy ezek szerint olvassa, figyeli a portálunkat.

Még valami: tudnivaló, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nem számít épp a könnyű átjárás terepének egy újságíró számára, aki mellékesen nem ott dolgozik; nem árulok el nagy titkot, ha megírom, sokszor történt olyasmi Ferihegyen, amiről rögtön mi is beszámoltunk volna, de nem volt felvételünk, képünk hozzá. Laci pedig mindig segített, ha tudott, merthogy sokmindenről volt saját fotója, amit ugyanolyan természetes módon osztott meg velünk, mint a szaktudását, az ismereteit. Ez egyébként sokat elárul egy emberről, a jelleméről, nem is csak egyszerűen a nagylelkűségéről, hanem arról, hogy mennyire természete a segítő szándék. Egyetlen közösség részeként kezelt mindenkit, akit a repülés szeretete és a repülésről való tájékoztatás indulata ugyanúgy fűt, mint őt. Ez nála teljesen felülírt mindenféle konkurencia-féltékenységet.

El ne felejtsük: nem is kellett, hogy valamiféle esemény történjen Ferihegyen, egyszerűen gyönyörű képeket csinált, profi szinten, és megintcsak a reptér, a gépek iránti szeretet jegyében.

Lacikám, ezalkalommal, szerencsétlen mód, utólag kell az engedélyedet kérjem, hogy a közösségi oldalon lévő és a nekem is elküldött képekből lehozzak most néhányat. Tudom, hogy beleegyeznél, de ilyen szerencsétlen alkalomra egyikünk sem számított. Őrizzék ezek a fotók is emlékedet, egy nagytudású jóbarát emlékét.