A NATO-radar alapkőletétele Medinán

MTI   ·   2012.10.02. 18:28

A radar alapkövét október 2-án Hende Csaba honvédelmi miniszter a kivitelezők, tervezők képviselőivel együtt helyezte el Medinán. A tárca vezetője az alapkőletétel előtt kijelentette: a medinai háromdimenziós radar megépítésével teljessé válik a korszerű honi radarrendszer – mondta, hozzátéve, hogy a beruházás költségeinek 94 százalékát a NATO állja.

Hende Csaba úgy fogalmazott, hogy a magyar honvédség a csúcstechnológiájú radarrendszerrel, a világszínvonalú Gripen harcászati repülőgépekkel a légtér védelmében a legjobb válaszokat tudja adni a levegőből érkező bármely fenyegetésre. A radar teljesítményét azzal jellemezte, hogy az képes lesz érzékelni egy kétszáz kilométeres távolságban lévő, harminc centiméter átmérőjű gömböt.

Móró Lajos, a kivitelező HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a radarállomás műszaki munkálatait a logisztikai cég mellett alvállalkozóként a HM ArmCom Zrt. és a HM Arzenál Zrt., az építészeti munkát a Mega-Logistic Zrt. végzi. Az állomáson elhelyezendő radar az olasz Selex Sistemi Integrati cég gyártmánya lesz. Közlése szerint a beruházás költsége 1 milliárd 50 millió forint, a radarkomplexum megépítésének befejezési határideje 2014. január 31-e.

Móró elmondta, a 40 méter magas torony építésekor több mint ezer köbméter betont, 220 tonna acélt, a műszaki berendezéseket kiszolgálásához 28 ezer méternyi erős- és gyengeáramú vezetéket használnak fel.

A HM 2011 márciusában jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett, a NATO követelményeinek megfelelő, háromdimenziós radarállomást Medinán építik meg, amely egy 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával készült radart vált fel. A magyar légteret ellenőrző másik két, háromdimenziós radarállomás Bánkúton, illetve Békéscsabán működik.

A radarállomás makettje<br>(fotó: MTI/Kálmándy Ferenc)

Kapcsolódó hírek