A világ legnagyobb repülőünnepe: Oshkosh elképesztő számai

iho   ·   2017.08.09. 16:15
cim3

Még egy kicsit érdemes visszatérni korábbi helyszínünkre: hogy Oshkosh minden idők legnépesebb, legnagyobb, legsikeresebb repülőtalálkozója volt, azt maga a fő szervező EAA (Experimental Aircraft Association) elnöke, Jack. Pelton igazolta, amikor az oshkoshi portálon nyilvánosságra hozta az alábbi elképesztő számokat, amelyeket „kiküldött tudósítónk”, Ricardo von Puttkammer is igazolt az elmúlt napokban, egyébként közben a Póka Ferenc vezette kék-fehér Bonanza már biztonságban hazaérkezett New Yorkba, fedélzetén a fotóssal.

Megközelítőleg 490 ezer látogatója volt az esemény-sorozatnak, öt százalékkal többen voltak, mint tavaly, mindez persze hatalmas feladatot jelentett a szervezőknek, de megint egy elképesztő adat: ötezer(!) önkéntes segített abban, hogy minden simán menjen, a bemutatók, az érkezések, az elhelyezés, a gépek és emberek mozgása, stb.

A találkozónak helyt adó Wittman regionális repülőtérre és egy-két közeli kisebb reptérre több, mint tízezer gép érkezett, a gépmozgások száma tíz nap alatt csak a „központi” repülőtéren 17223 volt, átlag 123 fel és leszállás óránként.

A bemutatók megtartására 2991 repülőgép szállt le majd repült a show-kon, az érkezők között volt 1107 házilag épített repülőeszköz, 1162 oldtimer, 351 főképp ugyancsak régi katonai repülőgép, 168 ultralight, 79 hidroplán vagy amfíbia, 54 forgószárnyas, hatvan műrepülőgép és tíz hőlégballon.

11600 sátorhely adott éjjeli menedéket kb. 40 ezer látogatónak, a kempingezők jelentős része saját repülőgépe szárnyánál vert tábort.

A kereskedelmi kiállítók, cégek száma 881 volt, az 1050 fórumot, földi bemutatót, veteránokkal, aktív pilótákkal és más szakemberekkel tartott találkozókat 75 ezren látogatták. Hatalmas volt az EAA által működtetett netes médiahálózat látogatottsága,  csak egy jellemző adat: a napi esemény-összefoglalókat 2,2 millióan látták, félmillió alkalommal kapcsolódtak a webes közvetítésre azok, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy élőben lássák-hallják a történéseket.

A 2018-as Oshkosh előkészítése szinte azonnal megindult, de a reptéren tovább tartanak az izgalmak, hamarosan itt tartják a motoros műrepülők amerikai bajnokságát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.