Csak ugrálnak és ugrálnak: hatvanéves a KLM Cityhopper
Az 1966-ban alapított regionális légitársaság mára a KLM hálózatának szerves részévé vált.
Az 1966-ban alapított regionális légitársaság mára a KLM hálózatának szerves részévé vált.
Nagy Leventét, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium főtanácsadóját választották elnöknek. A testület dr. Sirály Katalinnal, a tárca közigazgatási államtitkárával és Somogyi-Tóth Gáborral, az LKK korábbi ügyvezetőjével bővült.
Újraindítja közel-keleti járatait a légitársaság. Mind a négy úticélra már foglalhatók jegyek a Wizz Air honlapján és a légitársaság mobilalkalmazásában.
A Boeing 767-300-as az Amazon csomagküldő szolgálat járata volt, a földet érést követően nem tudott megállni, több járművet elsodort egy közeli parkolóban, végül lángokba borult.
A holland királyi légitársaság októbertől az európai járatokon a turistaosztályú utasoknak szélesebb választék érhető el és rugalmasabb lesz a kiszolgálás.
Ezzel megnyílt a légiút a 737 MAX család legkisebb tagja előtt a kereskedelmi szolgálat megkezdéséhez.
A pályázók tizenkilenc – hazai és külföldi – vasútépítő céget képviselnek.
Kilencmillió millió tonna ÜHG: a három országban, tizenhat helyszínen rendezett, negyvennyolc csapatos vb ennyivel járul hozzá a klímaváltozáshoz.
A Cancúnban rögzített videó tanúsága szerint komoly csoportosulás jött létre.
Íme, egy népszerű top10 arról, melyik géptípusra bízzák a leggyakrabban az áruk továbbítását.
A légitársaság alapvetően egyetért a fejleményekkel, ám bizonyos kérdésekben az aggodalmának is hangot ad.
A holland festészet legismertebb alakjának, Rembrandtnak a világhírű festményéről, az Éjjeli őrjáratról nevezte el a KLM első Airbus A350-es szélestörzsű repülőgépét, ami szeptemberben áll szolgálatba.
A hollandok a fenntartható forrásból származó kerozin mellett már szintetikus üzemanyag használatát is vizsgálják, ezzel a teljes életciklusra vetítve kilencven százalékkal alacsonyabb is lehet a károsanyag-kibocsátás.
Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. Philadelphián keresztül több mint száz úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
Kinevezés előtti meghallgatásán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a hazai közlekedés és infrastruktúra-fejlesztés számos aspektusáról beszélt részletesen. Reptéri vasút, vasútfejlesztés, HÉV-ek, autópálya-koncesszió, reptérfejlesztés.