Görög tengereken repült a magyar hidroplán
A hazai repülésben ilyen teljesítményre még nem volt példa: utoljára az első világháborúban repültek magyar hidroplánok tengeren, a polgári repülésben azonban ez az abszolút első ilyen eredmény.
A hazai repülésben ilyen teljesítményre még nem volt példa: utoljára az első világháborúban repültek magyar hidroplánok tengeren, a polgári repülésben azonban ez az abszolút első ilyen eredmény.
A jelenlegi 250 ezer tonnáról: bokrétaünnepséget tartottak a Cargo City Handling épülete bővítésének alkalmából.
Kedden este Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes küldte be a javaslatcsomagot, aminek előadója Lázár János, építési és közlekedési miniszter. Tizenhárom törvényt finomhangolnak.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 73 éves történetében most először szállt le magyar hidroplán a légikikötőben. Az Aeroexpress tavaly bemutatott Cessna 206 Amphibiája a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából érkezett Ferihegyre.
„A repülés kezd komolyan unalmassá válni” – posztolta a hír hallatán egy, a változatosság gyönyörködtető volta mellett lándzsát törő kommentelő. Van benne igazság.
Ötmillió fontot, ebből elláthatja az Egyesült Királyságban működő bázisainak szükségletét.
A légitársaságok a magas üzemanyagár, a drága munkaerő és a működési kihívások sokba kerülő kezelése miatt kénytelenek emelni.
Valamennyi induló járatot törölték a hétfői menetrendből a biztonsági terület dolgozóinak sztrájkja miatt.
Újabb különleges Ikarus autóbusszal bővült az Aeropark nosztalgiaflottája.
A bírók úgy ítélték meg, bár történtek emberi hibák, a Rio de Janeiro–Párizs járaton 2009-ben lezuhant gép balesetével semmilyen biztos okozati összefüggés nem volt kimutatható.
Az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli központú szervezet frissített jelentése szerint az európai légi forgalom 2025-re elérheti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet, vagyis az évi 11,1 milliót is meghaladó járatszámot.
A március végi menetrendváltástól 89 ország 191 célállomása lesz elérhető. Több, a járvány miatt korábban felfüggesztett kínai útvonal válik ismét elérhetővé, a kapacitások elérik a 2019-es szintet.
Chris Dinsdale augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatója lesz.
Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai légikikötő a 15–25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek között.
Újabb területek bevonásával folytatódik a Budapest Airport által támogatott zajvédelmi program.