A Wizz keményen beruház és sűríti járatait Budapestről

iho/repülés   ·   2012.02.03. 12:35

A Wizz Air a Malév leállása után még reggel jelentette be, hogy speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak Budapestről, illetve Budapestre utazni.

Délelőtti sajtótájékoztatóján a társaság vezérigazgatója, Váradi József bejelentette: huszonötmilliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Wizz Air Budapesten. A társaság március végéig két új Airbus A320-as repülőgépet állít forgalomba budapesti bázisán, ami 66 százalékos kapacitásbővítést jelent. Az éves utasforgalom a jelenlegi 1,4 millióról 2 millióra nő, ez mintegy 700 új, közvetett és közvetlen munkahelyet eredményez.

Váradi József kérdésre megerősítette, hogy jelezték a fejlesztési tárcánál, hogy igényt tartanának a Malév leállása miatt felszabaduló, bilaterális (az EU-n kívüli) repülési jogokra. Pénteken adják be írásban is az igényt a minisztériumhoz, ebben a kérdésben a tárca dönt. Elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli, tel-avivi jogokat szeretnék megszerezni.

A légitársaság egy új járatot indít Bukarestbe, és több útvonalon növeli a járatsűrűséget, közel megduplázva a hetente elérhető frekvenciák számát, 67-ről 129-re. Az új, bukaresti járat kezdetben hetente háromszor indul. London Luton repülőterére hárommal bővül a heti járatok száma: mostantól a Wizz Air napi háromszor repül Londonba. Az Eindhovenbe és a Brüsszel Charleroi repülőtérre induló járatok száma megduplázódik, és naponta kétszer indul. Jelentősen növekedik a járatsűrűség Madridba, Barcelonába, Rómába, Milánóba és Malmőbe, ezekbe a városokba legalább egy Wizz Air gép indul naponta.


Kapcsolódó hírek