Átadták a Marcalit keletről elkerülő utat

MTI/iho   ·   2014.12.30. 11:01

A Nemzeti Infrastruktúra közleménye idézi Móring József Attilát, a térség országgyűlési képviselőjét, aki elmondta: a Nyugat-Magyarország, illetve a Balaton irányából Dél-Somogyba, azon keresztül Horvátországba zúduló hatalmas teherautó-forgalom jelentős terhet és veszélyt jelentett a marcaliak számára, a december 29-étől használható új nyomvonal azonban biztonságosabbá, tisztábbá, csendesebbé teszi a várost.

A közlemény idézi Neumayer Ágnest, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. régióvezetőjét is, aki úgy véli: az elkerülő út megépítésével mérséklődnek a környezeti ártalmak, felszabadul Marcali a naponta átlag 7000 járművel áthaladó forgalom alól, amelynek 30 százaléka nehézgépjármű.

Az elkerülő utat a közbeszerzésen nyertes EuroAszfalt Kft. építette nettó 3,18 milliárd forintért. Az összeg 85 százalékát unió állta. A tájékoztatás szerint az útszakasz – illeszkedve a 68. számú főúthoz – kétszer egy sávval épült ki, amelyen óránként 90 kilométeres sebességgel lehet majd haladni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek