Az oroszok kiléptek a Hold körüli állomás programjából

MTI/iho   ·   2021.01.27. 10:35

A Lunar Orbital Platform  Gateway egy Hold körüli pályára állítandó állomás, amelynek megépítésében az Európai Űrügynökség (ESA) is részt vesz a tavaly októberben aláírt megállapodás alapján.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmoz vezérigazgatója hétfőn Telegram-csatornáján közölte, hogy Oroszország nem érdekelt az amerikai Hold-kutatási projektben való részvételben. Rogozin azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint kizárták az orosz részvevőket a Gateway megépítéséról konzultáló szakértői csoportból. "Hogy lehetünk kizárva egy Hold-csoportból, hogyha sosem voltunk a tagja? Igen, a NASA – az amerikai űrkutatási hivatal – párszor küldött át nekünk valamilyen dokumentumokat, és tájékoztatókat (nem konzultációkat, hanem éppen tájékoztatókat) tartott. De mi már nem egyszer kijelentettük, hogy olyan projektben vagyunk hajlandók rész venni, amelynek egyenragúak a részvevői" – írta a Roszkoszmosz vezetője.

Rogozin a NASA figyelmébe ajánlotta a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésének keretei között való nemzetközi együttműködés alapelveit. "Amit a NASA most a Holdon akar megvalósítani, az egy amerikai projekt, külső partnerek korlátozott részvételével. Számunkra ez nem érdekes" – írta.

Emlékeztett rá, hogy Oroszországnak saját, idén induló Hold-kutatási programja van és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi. Kifejezte reményét, hogy az amerikai fél mérlegelni fogja azt az orosz javaslatot, hogy a Hold körül keringő állomás egyik zsilipjét tegyék alkalmassá az orosz Orjol űrhajó kapcsolódására és az összetett rendszereknek a távoli világűrben való duplikálására.

Rogozin tavaly júliusban jelentette be, hogy Oroszország és Kína megvitatta az űrkutatásban, egyebek között egy tudományos holdbázis lehetséges létrehozásában folytatott együttműködés kérdéseit. Mint mondta, a felek megállapodtak, hogy elkezdik elképzeléseik egyeztetését, és a Holdon létrehozandó bázis projektje nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek