Az új buszstratégia az utasok minél magasabb szintű kiszolgálását célozza

MTI   ·   2018.12.18. 16:45
REFORM_501LE_kicsi

Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén. A stratégia része a megfelelő összetételű, a közlekedési igényeket az utasforgalomhoz igazodóan kielégítő modern, magas hazai hozzáadott értéket képviselő autóbuszállomány kialakítása. A stratégiai célok között szerepel a magyarországi autóbuszgyártás megerősítése; a becslések szerint 2022 végéig a hazai buszgyártó cégek 3060 új buszt tudnak legyártani. A Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság tevékenységének középpontjában a hazai gyártókapacitás és a beszerzés összehangolása áll. A hazai buszállomány elöregedett, a járműparkot meg kell fiatalítani, összesen hatezer autóbuszt kellene lecserélni.

A hazai buszgyártás meghatározó szereplője a Kravtex: az elmúlt néhány év során évente körülbelül kétszáz Credo márkájú kocsit adtak forgalomba (fotó: Credobus)

A stratégia része az iskolabusz koncepció megvalósítása, amely elsődlegesen az iskolás korú gyermekeknek a lakóhelyük és az iskolájuk közötti szállítását szolgálja. Az iskolabuszok forgalomba állításakor a legfontosabb szempont, hogy biztosítsák a tanulók biztonságos közlekedését az iskolájukig és vissza. Ezért el kell érni, hogy az iskolabuszok közlekedését nyomon lehessen követni, egyfajta beléptető rendszert kell majd működtetni, és a buszokat videokamerákkal is fel kell szerelni. 2019-től az iskolabusz-szolgáltatást két tankerületi központban tesztelik, nevezetesen Kecskeméten és Debrecenben. Kecskeméten huszonöt alapfokú és hat középfokú oktatási intézményt vonnak be a tesztüzembe, míg Debrecenben harminckét általános iskola és tíz középiskola vesz részt a tesztelésben. Az iskolabuszok tesztüzemeltetése 2020 közepéig tart.

A debreceni Inter Traction Electrics új szereplő a piacon, a tavaly kifejlesztett, városi 500LE, valamint a friss konstrukciójú, helyközi 501LE típusok is megfelelő választásnak bizonyulhatnak a hazai buszbeszerzések során (fotó: Ács Attila)

A miniszter szólt arról is, hogy a közösségi közlekedés megújításának fontos eleme lesz a vasúti és a közúti autóbuszos személyszállítás menetrendjének összehangolása, az "egyjegy rendszer" bevezetése, mert ez nagymértékben segíti majd a vasúti és közúti közlekedési csomópontokban az utazóközönség átszállását, gyorsabb közlekedését. A közösségi közlekedésben, a városi buszok üzemeltetésében kiemelten fontos szerepet kapnak majd a "zöldbuszok", vagyis a környezetkímélő technológiával üzemelő buszok, például az elektromos járművek üzembe állítása. Stabil kereslet esetén a hazai buszgyártók nagyon jelentősen képesek növelni a gyártási kapacitásukat, sőt, exportra is tudnak majd hazai buszokat gyártani. Ez esetben három komoly hazai cég jön számításba, az ITK Holding Zrt., a Kravtex Kft. és az Ikarus Járműtechnika Kft.

2020-tól elkerülhetetlen lesz a hazai piac liberalizációja, ami azt jelentheti, hogy a magyar közúti szolgáltatók mellett piacra lépnek versenyképes külföldi, közösségi autóbusz-közlekedésben érdekelt cégek is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek