BA EuroFlyer: márciusban indul a British leányvállalata

iho/repülés   ·   2021.11.22. 09:00
img-5217

Low-cost, de az utasoknak nem fapados: az üzemeltetés költségeit akarják alaposan lefaragni. A 17 gép mindegyike minden nap hazatér Gatwickre.

Jövő év márciusában, vagyis az új menetrendi időszaktól kezdve indulhat a British Airways új vállalkozása, BA EuroFlyer néven. A történet most már biztosan a megvalósulás irányába fut, ugyanis megkezdődött a személyzetek toborzása, a belépésre elsősorban azok jelentkezését várják, akik a pandémia előtt is British-alkalmazottak voltak – és nyilván, akik elfogadják azokat a feltételeket, amelyekben végül nagy nehézségek árán egyeztek meg a szakszerezetek és a vállalat vezetői.

A kulcskérdés ugyanis ez volt: főképp a BALPA pilótaszervezettel való megállapodás hiányában szeptemberben még arról volt szó, hogy a BA feladja tervét egy Gatwick központú új, kifejezetten a rövid-közepes vonalakat A320-asokkal repülő légitársaság beindítására. A feltételeket mégis sikerült egymáshoz igazítani, a híradásokban nem részletezett kompromisszumok bázisán.

Gatwick, középen a majd felhasználásra használt pálya (fotók: Gatwick Airport)

A lépés egyértelműen az európai trend követését mutatja, vagyis, hogy a nagy hagyományos/hálózati légitársaságok a ráfizetéses rövidtávot igyekeznek kiszervezni a profitot inkább hozó diszkont-formába, mint amilyen például a Lufthansa esetében az Eurowings.

Az azonban láthatóan nem teljesen pontos, amikor az új BA légitársaságot „fapadosként” emlegetik. Szinte valamennyi híradásban az szerepel, hogy a vonalakon az utasok komfortérzetét ugyanolyan szinten akarják tartani, mint a British „normál” járatain, az olcsóbb jegyek érdekében egyértelműen az üzemeltetés költségeit akarják csökkenteni és közelíteni a diszkontokéhoz. A gépeket valószínűleg a fordulóidő redukálásával alaposabban kihasználják, és szintén a plusz költségek elkerülése érdekében nem éjszakáztatják máshol, minden 320-as minden este Gatwicken végez.

Maga Gatwick is az olcsóbb üzemelés faktora. Heathrow minden tekintetben drágább, sőt, nemrég jelentették be a reptérkezelők a tarifák drasztikus emelését. Gatwick eddig is London második és Európa tizedik legnagyobb forgalmú légikikötője volt, tehát nagy és jól kiépített infrastruktúra az ide összpontosítandó európai hálózat kezeléséhez. Ami pedig a gépmozgások perspektíváját illeti, mint beszámoltunk róla, viszonylag kevés beruházással, kevés módosítással be fogják vezetni a „másfélpályás” működést, vagyis a most csakis gurulásra használt párhozamos betont éppenséggel keskenytörzsűek felszállására fogják beállítani, ami erősen növeli majd a légikikötő kapacitását.

A BA EuroFlyer egyelőre az első évben 17 géppel indul, miközben hangsúlyos lesz a low-cost jelleg, továbbra is a British brand a meghatározó. A hálózatról pedig annyit lehet érzékelni, hogy erősen épít az üdülőhelyi turizmusra, ami tehát sok járatot jelent például a britek által leginkább kedvelt  Spanyolországba, és egyáltalán a mediterrán térségbe.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek