Bergamói baleset: rossz időben futott túl a magyar 737-es

iho   ·   2016.09.27. 08:45
cim

Néhány napja adta ki az olasz repülésbiztonsági ügynökség, az ANSV (Agenzia Nazionale Per la Sicurezza del Volo) az ASL Airlines Hungary HA-FAX lajstromjelű Boeing 737-400-as teherszállítójának bergamói balesetéről az előzetes jelentést.

Mint ezt már több más alkalommal is megírtuk, ezeknek az esemény után néhány héttel publikált vizsgálati anyagoknak a lényege még csak a történések láncolatának leírása, vagyis hogy valójában hogyan zajlott le a repülésnek az a szakasza, amely ebben az esetben a szállítógép túlfutásával és javíthatatlan törésével végződött, de szerencsére áldozatok nélkül.

(fotók: ANSV)

Mint az anyagból kiderül, a 9788 órát repült ötvenéves kapitány és a 29 éves, összesen 343 órát repült másodpilóta vezette gép eléggé kellemetlen időjárási viszonyok között érkezett a párizsi Charles de Gaulle repülőtértől mintegy hetven perces repülés után Bergamo légterébe: zuhogott az eső, változó irányú 13 csomós szél fújt, 23 csomós befúvásokkal.

A személyzet éjszaka már két szektort repült más gépen, mielőtt Párizsból ezzel a 737-essel elindultak volna. A bergamói irányítás ILS-megközelítésre adott utasítást a 28-as pályára, majd engedélyt adott a leszállásra, miközben tájékoztatta a személyzetet a meteorológiai helyzetről és arról, hogy a pálya vizes.

A jelentés szerint a gép a rendelkezésre álló 2741 méteres leszállópályának küszöbétől 2000 méterre ért földet, vagyis nagyon későn, áttörte az iránysávadó antennasorát majd a reptér kerítését is, és a pályától 520 méterre állt meg, miután a gépről letörtek a futók és a hajtóművek. A pilóták vészcsúszdán hagyták el a gépet, a tűzoltók a baleset után három perccel értek a helyszínre.

A vizsgálók a gép adatrögzítője, a biztonsági kamerák képe és a rendelkezésre álló radarképek alapján azt állapították meg, hogy a 737-es a 28-as pálya küszöbe felett 140 láb magasan és 156 csomós levegőhöz viszonyított sebességgel repült, és a 2000 méterrel később történt földetérésig egyenletes 155 csomós sebességgel repült a beton fölött. A maradék távolság nem volt elég a gép megállításához, a 737-es a reptér kerítését 109 csomós sebességgel törte át.

Eddig a rövid jelentés megállapításai, a továbbiakban a vizsgálók számba veszik majd a környezeti, a szervezeti faktorokat, a személyzet kiképzését és a szolgálati és pihenőidők alakulását, valamint „más emberi tényezőket”, amelyek hozzájárulhattak a baleset bekövetkeztéhez.

A bergamói repülőteret jól ismerő Bátori László kapitány az iho/repülés kérdésére elmondta, hogy a bergamói repülőtér gyakorlatilag egyirányú: csak a 28-as pályára van kiépítve műszeres megközelítési rendszer, vagyis ILS, a 10-es pályához ugyan telepítettek VOR-t, de azt az irányt gyakorlatilag nem használják.

A kapitány azt is elmondta, hogy a 28-as pálya megközelítésekor ha a személyzet átstartolás mellett dönt, azt csak balfordulóval hajthatja végre, mert  a pálya tengelyében és attól jobbra hegyek vannak, viszont az adott időjárási körülmények között lehetséges, hogy a személyzet úgy látta, hogy az átstartolás egyetlen útvonalán zivatar van, amibe nem akartak belerepülni. A Pó-síkság északi részén gyakori az ilyen időjárás – tette hozzá a kapitány.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.