Biztonság, egészség: a KLM díja

iho/repülés   ·   2021.05.11. 13:15

A holland királyi légitársaság elnyerte az Airline Passenger Experience Association (APEX) Gyémánt díját az egészségvédelmi kategóriában. Ezen a területen ez a lehető legmagasabb fokú elismerés a légitársaságok számára. Európában a Virgin Atlantic után a KLM a második, amely megkapta ez a díjat, olvasható a társaság portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Az utasélmény javítására fókuszáló, APEX nevű non-profit szervezet arra ösztönzi a tagjait, hogy proaktívan álljanak hozzá a hamarosan újrainduló globális légi utasforgalomhoz, és ennek részeként fektessenek nagy hangsúlyt az utasok egészségvédelmére, valamint a higiéniára. Ebben is segít az APEX Health Safety kezdeményezés, amely iparági szintű sztenderddé vált a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bevezetett intézkedések auditálására és elismerésére. Az APEX jelentése úgy fogalmaz: „dicséretes teljesítmény ezt a díjat megkapni, mert az utasok is elismerik majd a teljesítményt, a légitársaságot pedig élenjáróvá teszi az egészségvédelmi intézkedésekben”.

Az APEX-et 42 évvel ezelőtt alapították, és azóta az utasélménnyel, annak kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos egyik legfontosabb szervezetté vált. A koronavírus-járvány kitörésekor vezették be a Health Safety Award nevű, egészségvédelemmel kapcsolatos díjat, amelyet azóta egyebek között a Singapore Airlines és a Qatar Airways szerzett meg.

Boet Kreiken, a KLM utasélményért felelős alelnöke azt mondta: „egyik legfontosabb feladatunk a járvány kitörése után az volt, hogy utasaink egészségének megőrzését helyezzük intézkedéseink középpontjába. Az APEX legmagasabb fokú elismerésének megszerzése azt jelenti, hogy a KLM egyike azoknak a vezető légitársaságoknak, amelyek nagy figyelmet fordítanak e célok megvalósítására. Az emberek azért utaznak velünk, mert felelősen viselkedünk. Ezért elemeztük az utasélmény minden elemét idén, és vezettünk be olyan intézkedéseket, amelyekkel a lehető legbiztonságosabb környezetet tudjunk nyújtani az ügyfeleinknek az utazás minden szakaszában. Az APEX elismerése nagyon fontos garancia az utasok számára, hogy a KLM-mel a világ minden pontjára a lehető legnagobb biztonságban utazhatnak”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.