Brazília kevesebb KC-390-est akar

iho/repülés   ·   2021.06.02. 12:00
fab-kc-390-3

Még nem tudni, mennyivel kevesebbet, de vajon javítja-e ez a Magyarországról lekötött példányok gyártási pozícióit?

A Brazil Légierő (FAB, Força Aérea Brasileira) közleményben jelentette be, hogy csökkenti az Embraer katonai teherszállító/tankere, a KC-390 rendelésének számát. A nyilatkozat szerint az ok a költségvetési megszorítások bevezetése, ennek oka pedig a pandémia okozta kiadások hatása a büdzsére. Brazília egyike a járvány által leginkább sújtott országoknak, és a védekezésre fordított hatalmas összegek limitálták a fegyveres erők stratégiai kiadásait, fogalmazott a FAB közleménye.

Amely tehát érdekes mód nem jelöli meg, hogy a huszonnyolc gépre szóló szerződést hogyan módosítják, hány géppel kevesebbet vesz majd át a légierő. Jelenleg a gyártó négy gépet adott át és állítottak szolgálatba, hármat még idén, további hármat-négyet szállítana le az Embraer a következő években, 2027-ig. A mostani feltételezések szerint a végső KC-390-es flotta végül csak húsz példányból áll majd.

A FAB közleménye ugyanakkor erősen hangsúlyozza, hogy az általa üzemeltett négy gép kiválóan teljesített a szolgálatnak ebben a korai szakaszában is, különlegesen magas rendelkezésre állás mellett, magyarán a gépekkel kevés a technikai probléma és az emiatti leállás. A híradások ironikusan jegyzik meg, hogy lám, az új típus megbízhatósága is belejátszik abba, hogy kevesebb is garantálja a szükséges kapacitást, tehát csökkenthető volt a rendelt gépek száma.

A brazil légierő négy gépe (fotók: FAB)

Az Embraer a maga részéről szintén megerősítette a légierővel való stratégiai együttműködés fontosságát, elkötelezettségét a C-390 és annak exportpotenciálja mellett. Nos, mint ismert, ugyan Brazílián kívül először a csehek érdeklődtek a típus iránt, de végül ők nem kötöttek szerződést, rendelt viszont ötöt Portugália, majd második külföldi vevőként Magyarország jelentkezett.  

Tavaly novemberben jelentették be a megállapodást, amelynek értelmében a lekötött két gép 2023–34-ben érkezne be Magyarországra. A brazilok rendelésének csökkentése elméletileg akár hamarabb is lehetővé tenné a magyaroknak szánt példányok legyártását, de azért van néhány körülmény, amely ezt nem teszi valószínűvé.

Amúgy a 2023-as rendszerbe állítás már eleve elég korai dátum, azt mutatja, hogy az Embraer fontosnak tartja a magyar gépek gyors leszállítását. Nyilván, ha a portugálok után egy újabb európai NATO-tagállam is rendszeresíti a teherszállítót, az plusz figyelmet és presztízst és esetleg újabb értékesítési esélyeket jelentene a típusnak.

A prototípusok egyike (fotó: Embraer)

Ugyanakkor egy teljesen új repülőeszköz szolgálatba állítása megfelelő időt követel mind a légi, mind a földi személyzet kiképzésére, a kiszolgáltatás megszervezésére és más előkészítő munkálatokra. Magyarán az, hogy a brazilok kevesebbet akarnak, nem jelenti automatikusan, hogy emiatt a magyarok hamarabb jutnak az új eszközökhöz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.