Június 20-ától újra nyári menetrend! Irány a Balaton, mindenhonnan!
Augusztus 30-áig emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-Start.
Augusztus 30-áig emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-Start.
Június 6-ától több tucat mellékvonalon úgynevezett járványügyi menetrendet vezettek be. Az utasoknak a legtöbb vonat helyett pótlóbuszra kell szállni, melyek menetideje azonban jóval hosszabb, mint a lassúnak vélt vonatoké.
A karbantartás miatt egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon, ennek következtében jelentősen módosul ezen vonalak menetrendje.
Remek képeket fújtak a falra. Vecsésen is hasonló reneszánsz vár az összetagelt aluljáróra.
Maradtak a „nagyok”: a kisebb pályafelújítások elfogytak, egy újdonság van mindössze a 45-ösön.
A kalauzok tapasztalatai alapján, idén év végéig várhatóan – a meglévő rendszerrel kompatibilis – közel hetven új testkamera beszerzését tervezi a MÁV-Start.
Június 6-ától a tizedik és a tizenegyedik új belföldi IC+-kocsi is közlekedik a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon.
Az utasok az eddiginél komfortosabb kiszolgálása érdekében jövő nyár végéig utascentrum épül.
A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Idén Vers a peronon címmel már tizenhárom Balaton-parti vasútállomáson is hallhatók magyar költők versei.
A két Bzx eddig ismeretlen okok miatt kapott lángra. Az egyik jármű vázig leégett.
A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség kérdéseket tette fel az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a regionális vasútvonalakon június 6-ától bevezetendő forgalmi korlátozásokkal kapcsolatosan. A sajtóhoz is eljuttatott levelet változtatás nélkül közöljük.
A közösségi közlekedési hálózaton a járványhelyzet jelentősen visszavetette az utasforgalmat: a MÁV ezért június 6-ától több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend léptet életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A változások a vonaton utazók nagyjából négy százalékát érintik.
Az Európai Unió az Interreg Central Europe területi együttműködési program részeként, CONNECT2CE néven egy idén májusban záruló, de összesen három évig tartó projektet indított, tizenhárom projektpartner bevonásával, a kelet-közép-európai országok közötti regionális közösségi közlekedési közszolgáltatások fejlesztésére.
Újdonság a 18-ason van, illetve a 29-esen későeste is hajnalban, korareggel. Zajlanak a munkák, tolódnak a határidők a legszebb példa erre a tramtrain.