Covidútlevél a légiforgalomban

Gonda Zsuzsa   ·   2021.03.19. 09:00
Ryanair-safety-video

Integráció a repülési informatikai megoldásokkal, a Travel Pass és a magyar védettségi igazolvány.

A polgári repülést változatlanul a Covid alatti és az azt követően várható lehetőségek, az újraindulás foglalkoztatja. A résztvevők és szolgáltatóik, nemzetközi szervezeteik annak kimunkálásán dolgoznak, hogyan tudják minél hamarabb és maximális biztonsággal újraéleszteni a légiforgalmat. Az Iho Repülés korábban tájékoztatott az utasokat, légitársaságokat, repülőtéri partnereket és hatóságokat érintő technológiai és informatikai változások jövőképéről.

A jelenlegi nemzetközi kutatások, sok résztvevős webes konferenciák előterébe most a Covid (védettség)-igazolás témája került. A pandémia előjelzései alapján talán már nyáron számítani lehet az utasfuvarozás óvatos beindulására, s ehhez gyakorlati megoldások szükségesek, nemzetközi egyeztetéssel alátámasztva. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a világ lakosságának a koronavírus elleni védőoltása sikeresen megkezdődött, de hosszú ideig az utasok (és repülésben dolgozók) jelentős része még nem lesz beoltva.

Jelenleg – és középtávon – a légi utasok célországba való belépési alkalmasságát három módon lehet manifesztálni:

  1. hiteles negatív tesztvizsgálati eredménnyel,
  2. a betegségből felgyógyultaknál a kialakult természetes immunitás orvosi deklarálásával,
  3. valamint a vakcináció megtörténtének igazolásával.

Ezek időbeli hatálya, érvényessége eltérő, a dokumentumok élettartama néhány naptól pár hónapig terjed ki, így grandiózus tömegű információról beszélünk. Mint várható volt, a nagy repülőterek hatóságainak jelentése alapján, már a mostani korlátozott utasforgalomban, a papíralapú igazolásoknál is kialakult többféle csalási módszer. Az ennek kiszűrését célzó hatósági ellenőrzések annyira lassítják a forgalmat, hogy ez teljes üzemnél nem lesz tartható.

(fotók: IATA)

Sok légitársaság és repülőtér és hotel különféle Covidteszt-csomagokat árul ügyfeleinek, partneri megállapodásban bizonyos egészségügyi szolgáltatókkal és termékek forgalmazóival.

Milyen megoldásokat alakítottak ki a repülési szakmában a Covid védettség igazolására ?

A repülésben és az utazási ügynökségeknél elsősorban a régóta jól bevált, megbízható Timatic (Travel Information Manual, automatizált utazási információs rendszer) szolgáltatja az utazási célországok által meghatározott beutazási feltételeket, mint például útlevél, vízum, egészségügyi előírások – és így ez a rendszer jeleníti most meg a Covidra vonatkozó riasztásokat és aktuális pontos szabályokat is. Ebben változatlanul megbízhatunk!

Értelemszerűen és időarányosan eddig főként a Covid19-negatív tesztekre vonatkoznak a kigondolt és megvalósult dokumentálási és ellenőrzési módszerek. A gyors reagálás hevében több ország légitársasága, bizonyos szövetségek működőképes megoldásokat dolgoztak ki. Ezek azonban nem képviselnek szabványokat és egyik sem lett domináns a szakmában. Mindazonáltal ezek a technológiák a későbbiekben beépülhetnek a globális tervekbe, így semmi sem fog elveszni.

A nagy nemzetközi repülési és együttműködési szervezetek, az ICAO (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) és a IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) valamint az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) nagy erőket mozgósítva, különbizottságokat felállítva igen hasznos útmutatással szolgáltak több területen, többek között a Covid igazolások és – szélesebb értelemben véve, perspektivikusan – az egészségügyi útlevelek kényes témájában is.

Az ő ajánlásaik szerint

  • globális szabványok szükségesek mind a Covidteszt-igazolások, mind az oltási bizonyítványok területén. Ezek a dokumentumok legyenek digitális feldolgozásra alkalmasak az egyéni utazó mobilján megjeleníthető és kezelhető módon. az igazolást kiállító egészségügyi hatóságok, egységek akkreditációja államilag szigorúan ellenőrzött legyen;
  • a hatósági szervezetek készüljenek fel a teszt igazolások és oltási bizonyítványok digitális elfogadására is, hiszen a bemutatás eszköze elsősorban az utasok mobilja lesz.

Az utasok egészségügyi dokumentumainak témáját nem falanszter szemlélettel kezelik a szakértők, már az utazók hetven százalékának digitalizált kezelése igen nagy eredmény lenne a jó utasáramlás biztosításához. Másrészt tiszteletben kell tartani a személyi adatok védelme érdekében kialakított SSI vagy Sovrin azaz Self Sovereign Indentity – önrendelkezési elvet, amely szerint a digitális személyiség adatok mindig csak célirányú felhasználását a tulajdonos maga vezérelhetné (azt, hogy mikor és kivel osztja meg azokat).

Egy globális utasbarát megoldás: IATA Travel Pass – IATA utazási igazolvány

Érdemes egy konkrét és leginkább bevezetésre esélyes közösségi megoldáson szemléltetni az egész folyamatot. Ez a project igen előrehaladott fázisban van, már sok légitársaság csatlakozott hozzá, elsőként a Singapore Airlines vezeti be 2021 első negyedévben (további elkötelezett partnerek: Qatar, Emirates, Eitihad, Malaysian, Air Baltic, RwandAir, Copa, Qantas. Air New Zealand, Gulf Air, IAG Group azaz British Airways, Aer Lingus, LEVEL, Vueling).

A IATA Travel Pass célja a határok újranyitásának elősegítése, támogatva az érintésmentes technológiákat. A rendszer az utasok mobilján működik (de papír alapon is), meglévő szolgáltatásokat is integrál (például Timatic). Kidolgozója és szolgáltatója a IATA, mely szervezet 1945-ben alakult, ma 117 ország 260 légitársasága a tagja (képviselve a világon eladható repülőgép üléshelyek körülbelül nyolcvankét százalékát), és küldetése a repülési ipar eljárásainak és szabványainak kialakítása.

A Travel Pass/utazási igazolvány project a Covidteszt-igazolások keletkezésének és feldolgozásának a teljes folyamatát öleli fel; az utas szemszögéből az alábbi módon :

  • a légi utas a saját mobil eszközére letöltött az applikáción a Timatic rendszerben ellenőrzi, milyen Covid-igazolásra van szüksége utazási céljánál a belépéshez;
  • az applikáció adatbázisából megállapítja, hol vannak neki kedvező helyen államilag akkreditált laboratóriumok (egészségügyi intézmények), akik számára hiteles igazolást nyújtanak. ezek a laborok értelemszerűen részesei ennek rendszernek;
  • az utas a listából kiválasztott laborban elvégezteti a vizsgálatot, melyhez igazolja személyazonosságát. ehhez az utas az applikáció által vezérelve elkészíti saját  útlevelének biztonságos másolatát, amelyet a mobilján tárol. az eljárásban az utas egy egyszeri QR kétdimenziós vonalkódos azonosítót kap;
  • eredményt a labor a rendszeren keresztül közli az utassal;
  • ezt az információt az utas – saját akarata szerint – előre megoszthatja a légitársasággal, a járatszámok megjelölésével, de akár a hatósággal is (akik ezt saját rendszereikben tovább feldolgozzák);
  • az utas utazása során az igazolást mobil eszközének felmutatásával, tehát érintésmentesen is tudja prezentálni.

A fentiekben röviden vázolt rendszer nagy előnye, hogy sehol nem tárol hatalmas központi adatbázisokat. Előfizetői a légitársaságok lesznek, akik bevonása révén az érintett repülőterek és országok is bekerülhetnek a folyamatba. A használatért az utas nem fizet, csak a légitársaság.

Legújabb hírek

2021. március 17-én az európai repülési ipar mértékadó szervezetei közös nyilatkozatban üdvözölték az Európai Bizottság által kidolgozott Digitális Zöld Igazolványnak nevezett ajánlást, amely felkéri az érintett országokat az egységes, kölcsönösen működő és elismert Covid-19 oltási, tesztelési és felgyógyulási igazolások kiadására, amely lehetővé teszi a szabad mozgást a pandémia alatt és támogatja az utazások újra indulását. Javasolják a terv jóváhagyását és bevezetését. A repülési szervezetek véleménye szerint, akik általában is sürgetik egy szélesebb újra nyitási terv kialakítását, célszerű lenne az ajánlásban foglaltakat még a nyári csúcsforgalom beindulása előtt előkészíteni, elsősorban a teszt igazolásokra vonatkozóan, ugyanakkor csak az utazás miatt oltási kötelezettség az utasnak ne legyen előírható.

Ugyancsak 2021. március 17-én a Singapore Airlines fedélzetén megérkezett London Heathrow repülőterére az első utas, aki egészségügyi igazolását a IATA Travel Pass-on keresztül intézte. Más szóval a Travel Pass működik.

Magyarország előtt is nagy feladatok állnak a Covid védettség nemzetközileg kompatibilis igazolásának továbbfejlesztésében.

Jó hír, hogy nálunk valószínűleg nem lesz gond az akkreditált laborok/egészségügyi szolgáltatók körének meghatározásával, ami előfeltétele a hiteles, szabványos és digitalizálható teszt igazolások generálásának. A magyar védettségi igazolvány kiadásakor, a közelmúltban megjelent közlemények szerint, még a jövőben pontosítják annak felhasználási körét és funkcióit; jelenleg ez a dokumentum az első oltás és a felgyógyulás alapján megszerzett védettséget igazolja rövid határidős érvényességgel. Reméljük, a fejlesztés a most megjelent nemzetközi irányelvek mentén történik.
Országunk légi utasszállítási helyzete komplex: hagyományos, más szóval teljes szolgáltatást nyújtó nemzeti légitársaságunk nincs, utazóink IATA tag idegen nemzeti légitársaságok és nem IATA tag nem hagyományos fuvarozók (szellemes magyar nevükön=fapadosok) szolgáltatásait veszik igénybe. A nagy légitársaságok Covid-igazolási gyakorlata mindenképpen begyűrűzik országunkba, így valószínűsíthető, hogy a IATA vagy hasonló nagyságrendű közösségi megoldás és technológia kerül dominanciába, s ebbe bele tudnak integrálódni az országunkban már kialakított Covid-igazolási eredmények.

dr. Gonda Zsuzsanna
repülési informatikai szakértő, író, előadó
korábban Malév, SITA, SABRE, Lufthansa Systems

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.