Családbarát verseny családbarát repülőtéren

Ugrósdy Márton   ·   2015.03.01. 08:45
cim

Folytassuk az idei bőséges versenyszezonról szóló sorozatunkat! Korábban beszámoltunk már a Flatland Kupáról és a miskolciak szervezte Avas Kupáról. De van egy olyan különleges vitorlázórepülő-verseny Magyarországon, ahol sokszor több a külföldi, mint a hazai versenyző. Ez a hagyományosan a szezon elején, május 2. és 10. között megrendezett szatymazi LX Kupa, ahol a magyar pilóták is nagy esélyesnek számítanak. Az idei tervekről és a siker titkáról Szabó Pétert, a verseny főrendezőjét kérdeztük.

Képek a tavalyi versenyről<br>(fotók: Kolos Ferenc)

– Az LX-kupa nem szokványos hazai verseny, hiszen együtt rendezitek a szlovén LX Navigation céggel. Honnan jött az ötlet, hogy velük dolgozzatok?

– 1995-ben a FAI IGC (a Nemzetközi Repülőszövetség Vitorlázórepülő Bizottsága) engedélyezte a GPS-alapú repülési adatrögzítők használatát a versenyeken, Magyarországon 1998-ban vezették be a loggereket, de sajnos nem sok klub és pilóta engedhette meg magának az akkor még drága eszközöket.

Az 1998-as Dunaújvárosi Nemzeti Bajnokságon sikerült egy nagyon jó kapcsolatot kialakítani az LX Navigation céggel (ami a mai napig a vitorlázórepülésben használt adatrögzítők – loggerek egyik legnagyobb gyártója), és az MRSZ illetve klubok, pilóták kaptak harminc Colibri loggerre hatvan százalék árkedvezményt. 1999-ben a szlovén nemzeti bajnokság megrendezését a celjei klub kapta, ahol az LX Navigation dolgozói is repültek. Mivel Szlovénia kicsi és e kis országot hegyi és tengeri hatások is érik, elhatározták, hogy a nemzeti bajnokságukat Magyarországon rendezik.

Megkerestek, és én örömmel segédkeztem nekik, majd megrendeztük az első szlovén nemzetit Magyarországon, Matkópusztán. Annyira sikeres lett a verseny, hogy a mai napig minden második-harmadik évben a szlovénok nálunk rendezik a nemzetijüket, legutóbb tavaly Szatymazon tartották. A nagyon jó tapasztalatok miatt az LX Navigation elhatározta, hogy saját versenyt kíván rendezni és 2001-ben Matkópusztán megrendeztük az 1. LX kupát, azóta pedig egy év kivételével minden évben megrendezzük ezt a versenyt, 2006-tól Szatymazon.

A verseny sikere a profi rendezésben és a vendégvárásban rejlik. Ha azt szeretnénk, hogy egy verseny jó legyen, úgy kell megrendezni, hogy a résztvevők – legyenek ezek versenyzők, csapatkapitányok, segítők, családtagok vagy érdeklődök – jól érezzék magukat.

Gondoljunk csak bele, általában ha a mai rohanó világban egy férj, feleség, apa vagy anya elmegy egy versenyre, akkor két lehetősége van: az egyik, hogy otthon hagyja a szeretteit és kissé frusztrálttá válik a tudat miatt, hogy távol van a családtól. A másik lehetőség, hogy viszi magával a családot. Tudjuk, hogy a repülőterek többsége nem túl családbarát így azok, akik nem vesznek részt a versenyben aktívan unatkoznak, így nem vágynak versenyre.

A sikerünk egyik kulcsa, hogy kialakítottuk a családbarát versenyt, ahova szívesen jár nemcsak a versenyző, hanem a családja is. Fő szabály, hogy a reggelit és a vacsorát mindenki együtt tölti, így a különböző családok vagy társaságok között is kialakul egyfajta baráti viszony és végül egy jó társasággá kovácsolódik az egész mezőny.

A második fontos összetevő a profi rendezés: nagyon fontos, hogy mindenki érezze, egy nemzetközi versenyen vesz részt a nemzetközi standardok alapján. Minden pozícióba megpróbáljuk megtalálni a megfelelő embereket, például az eligazításokat egy francia pilóta, Jean Renaud Faliu tartja évek óta, az ő humora és diplomatikussága szinte elengedhetetlen része a versenynek. A versenyzők érdeke mindig felette áll a rendezők érdekének, ha kétesélyes az időjárás, akkor inkább a földön maradnak a gépek, minthogy a nagymennyiségű terepre szállást kockáztatjuk és ezzel csökkentsük a biztonságot.

Minden évben rendezünk olyan szabadidős programokat, amelyek a verseny programját színesítik, legutóbb az ír kultúrából – dalokból és táncokból kaphatunk ízelítőt Harry Fritzpatricktól.

– A családbarát repülőteret hogyan kell elképzelni?

– Az infrastruktúrával jól állunk: van játszótér, feszített víztükrös medence, szauna, napozóhely, kápolna, virágoskert, színvonalas vizesblokkok, gyakorlatilag wellness-szerűen lehet pihenni. Van továbbá teljes wifi-fedettség, és számítógép-használati lehetőség is, így senki sem unatkozik addig sem, amíg a gépek a levegőben vannak. Minden igényre fel vagyunk készülve: vannak szállodai szobáink, faházaink és kempingünk is, úgyhogy mindenki megtalálja azt, amit keres.

A közös étkezések előkészületeibe bevonjuk az érdeklődőket, így úgy érzik, hogy szükség van rájuk, és részeseivé válnak a rendezvénynek. Az étkeztetést az „összedobjuk a pénzt, és együtt megfőzzük” alapon csináljuk non-profit módón, de minden eszköz rendelkezésre áll. Persze szakembert is adunk és nem jövünk zavarba, ha épp senki nem ér rá. Büszkék vagyunk a külső tradicionális kemencénkre, ahol nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, amíg sül a csülök.  A repülőemberek feleségei találkoznak egymással, és nem érzik magukat egyedül, hisz akkor is van társaságuk, ha apuka repül. Rendszeresen rendezünk összejöveteleket, táncos estéket is.

Az egész lényege az, hogy a földön maradtak, mivel már nincsenek egyedül saját maguk is találnak maguknak programot, azaz önjáróvá válik a programszervezés.

Nem utolsósorban megvédjük a „vendégeinket”, ezalatt az kell érteni, hogy követni kell a normál emberi viselkedési formákat: például tarts tisztaságot, köszönj, és ha úgy érezzük, hogy valaki ne adj isten nagyon kilógna a sorból és ez a viselkedés zavarja a többieket, akkor nem engedjük be többé. Szerencsére még senkit nem kellett eltanácsolni, hisz az idejövők tisztában vannak ezzel a lehetőséggel, és viselkednek.

Vannak szigorú szabályok is, például csak a kijelölt helyen lehet dohányozni, de ennek nagyon örülnek a nem dohányosok és a dohányosok is megértik. A kijelölt dohányzóhelynek még egy haszna van: mivel az érintettek egy helyre járnak dohányozni újabb hasznos és érdekes beszélgetések alakulnak ki, néha ismeretlen emberek között is.

– Mennyiben más egy ilyen nemzetközi esemény, mintha csak a hazai pilótáknak szerveznétek meg a versenyt?

– A versenyt a hazai pilóták, az Alföldi Repülőklub tagjai rendezik, alapvetően én vagyok a főrendező. Jelentős mennyiségű nemzetközi tapasztalatom van versenyzőként is, és talán egyedülálló mennyiségű tapasztalatom szervezőként, hisz több mint tíz hazai, több mint tíz nemzetközi versenyt rendeztem, beleértve egy Európa-bajnokságot is.

– Idén elég sok esemény lesz itthon, miért pont ezt az időpontot választottátok?

– Az időpont több mint tíz év óta fix, május első hete. A nyár nagyon zsúfolt versenyekkel, és a családok is általában nyáron járnak nyaralni, továbbá egy szezonkezdési lehetőséget kínálunk nagyon sokaknak.

– Ha a necces napokon nem repültök, akkor maga a verseny is barátságosabb hangulatban zajlik?

– Igen, minden rendezőnek tudomásul kellene vennie, hogy azon a napon, ami nem alkalmas legalább 200 kilométeres repülésére, az nem igazi versenynap és a szerencsefaktor megnő. Nem azért kell versenyt rendezni, hogy a vontatópilóták keressenek, hanem azért, hogy a versenyzők és csapatuk jól érezzék magukat. A napi terepre szállási aránynak nem szabad meghaladnia az 5–10 százalékot, azaz ha többen szállnak terepre, a táv nem volt jól kiírva. Az átlagos terepre szállási arányunk 3 százalék alatti. Eklatáns példa: két évvel ezelőtt annyira rossz idő volt, hogy csak egy számot tudtunk rendezni. A verseny tervezett vége előtt deklaráltam, hogy a verseny nem lesz értékelhető, mert nem lesz meg a szükséges minimum négy szám, továbbá az időjárási előrejelzés szerint valószínűleg már nem tudunk repülni, a versenynek vége, haza lehet menni. Mi történt? Legnagyobb meglepetésünkre senki nem ment haza a verseny eredetileg tervezett végéig.

– Hány versenyzőre számítotok az idén?

– Jelenleg már több mint negyven versenyző regisztrált.

– A már ismert meghívottakon kívül más hazai és külföldi nevezőkre is számítotok?

– Mindenképpen. A verseny nyitott, a holnapunkon minden nevezéshez szükséges információ elérhető.

– Készültök valami újdonsággal az idén?

– A verseny még sikeresebb rendezése érdekében meteorológiai felszállásokat fogunk csinálni minden versenynap előtt, ilyen mérések húsz éve történtek utoljára Magyarországon. Ezekkel a mérésekkel a termikindulást, a termik erősségét és konvekciós szintet tudjuk nagyon pontosan meghatározni, így még jobb feladatokat tudunk majd kiírni a versenyzőknek.

– Mi lesz szerintetek a legnehezebb feladat?

– A jó időjárást megszervezni.

– Mennyire esélyesek a hazai versenyzők a mostani mezőnyben?

– Nagyon, tavaly az első két helyen magyar végzett: Verebélyi Zoltán, Bartolf Richárd, a harmadik a szlovén Toni Sibanc lett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.