DC-3, Li-2, C-47: ajtók és egyebek...

Zsaludek Endre   ·   2016.06.20. 08:45
cim

Számos publikációban, fórumokon találkozom a Li-2 és DC-3 különbség témával. Szeretném, hogy végre a nyilatkozók a tényekről, és nem a korábban megjelent írások szerint adnák át az ismereteket.

A licencvásárlás után a DC-3-196 változatot gyártották. Motorként, a Wright Cyclone SR-1820-F-3-as licencváltozatából kifejlesztett M-25-ös szolgált alapul. Típusa M-62IR, majd As-62IR-ként vált ismertté. A történet bővebben itt olvasható.

Az alap DC-3 repülőgép ismert volt Európában is, cseh, román, holland, svájci légitársaságok rendszeresen közlekedtek vele. A kontinensen értékesítetteket a berepülést követően fő darabokra szedték, majd áthajózás után a holland Fokker cég munkatársai ismét összeszerelték, és a szükséges ellenőrző-repülések végeztével adták át a felhasználónak. A mellékelt képeken jól látszik, hogy megszólalásig hasonlítanak a Li-2-höz. Sőt, nagyrészüknél az utasajtó is a jobb oldalon van, tehát az ajtókérdés, mint különbség a továbbiakban nem jöhet szóba.


Kezdeti DC-3-as gyártmányoknál majdnem fele-fele arányban volt a bal, illetve a jobb oldalon az ajtó. Ennek okát is érdemes lesz majd feltárni, egy következő cikkben.

Még a témánál maradva, a Li-2 teherszállítási feladatra épített példányait, és a katonai célt szolgáló DC-3/C-47 repülőgépeket nagyméretű rakodó ajtókkal szerelték fel, mindkét esetben a bal oldalon. A licencvásárlás idején még erre nem volt példa, így a szovjet mérnökök sajátos felfele nyíló megoldást alkalmaztak, míg az amerikai gyártó két oldalra nyíló szárnyakkal oldotta meg. A felfele nyíló ajtó védte a rakodást az esőtől, hótól, de akadályt jelentett az emelőszerkezeteknek.

A másik téma, amelyről állandó a vita, a motorkérdés.

Kezdettől fogva, a DST (Douglas Sleeping Transport) „hálókocsis” DC-3-as, és az utasváltozatnál is két féle motorral készültek a repülőgépek, a megrendelő kívánsága szerint. Az egyik a kilenchengeres Wright Cyclone SR-1820 – ennek licencváltozata a Li-2 As-62IR motorja –, a másik a 14 hengeres Pratt & Whitney „Twin Wasp” SC-G volt. Európában a háború előtt a kilenchengeres változatok terjedtek el, lásd a korábbi képeket, de van ellenpélda, a SAS légitársaság DC-3A repülőgépe 14 hengeres motorokkal.

A motorok, mint különbség, szintén nem jöhetnek számításba.

Ami valóban mássá teszi a Li-2-t, az a metrikus rendszerben méretezett kötőelemek alkalmazása, továbbá a szigorúbb orosz szabvány szerinti átalakítások, például a futóműtámasztó rudazat.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Mentés

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.