Demonstrációra készül a Kapos Volán szakszervezete

MTI   ·   2011.08.18. 17:08
Közleményében Dobi István a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (KVASZ) elnöke közölte: a demonstrációt augusztus 30-án a Kapos Volán Zrt. központi igazgatóság székháza előtt tartják meg. A bércsökkenést eredményező kollektív szerződés módosítása, és a tervezett leépítés ellen tiltakoznak, egyúttal a Kapos Volán felügyelőbizottságát arra kérik, hogy kezdeményezze a társaság vezérigazgatójának felmentését.

A KVASZ elnöke közölte: készítettek egy, a tiltakozás okát három pontban összefoglaló petíciót, amit a Kapos Volán felügyelőbizottsága elnökének adnak majd át. Ebben tiltakozásukat fejezik ki a munkáltató által tervezett, a dolgozókat hátrányosan érintő kollektív szerződés és a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) módosítása ellen.

Tiltakoznak továbbá a szakszervezettel szemben hozott intézkedések ellen is, amelyekkel „szakszervezetünk működését kívánja a vezérigazgató úr ellehetetleníteni, és ezzel a  munkabékét folyamatosan veszélyezteti” – tette hozzá Dobi István, aki azt írta, hogy a demonstráció megtartásáról csütörtökön tájékoztatták a társaság vezérigazgatóját is, egyúttal felszólították a demonstráció megtartásának engedélyezésére.

Kapcsolódó hírek

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.