Dönteni vagy nem dönteni? Ülésháború az égen

iho   ·   2014.08.29. 16:15
cim

Furcsa incidensről adott hírt a CNN: a United Airlines Newark–Denver járatának Chicagóban kellett kitérőre szállnia két utas verekedésig fajuló vitája miatt. Ami pedig a háborúskodást kiváltotta, az egy zseniális kis találmány, a Knee Defender, a Térdvédő.

Nem az, amit görkorisok és gördeszkázók húznak a térdükre, hanem egy olyan párban kapható kis mütyür, amelyet az utas a fedélzeten egy-egy mozdulattal az előtte lévő ülés megfelelő pontjaira rögzíthet, és ami nem engedi, hogy az előtte lévő utas hátradöntse az ülését. Vagyis a Térdvédő úgy védi a térdet, hogy az ülés, amely veszélyeztetné a lábat, egyszerűen megbénul, megmoccantani sem lehet. Igaz, hogy közben maga a Térdvédőt felhelyező utas is fogságba kerül, mert a szerkentyűt az előző ülés hátáról lenyitható asztalka tartójára kell felhelyezni, vagyis amíg a Térdvédő ott van, addig az asztalt sem lehet felhajtani.

Amiatt a két kis „csipesz” tört ki a verekedés

A United 1462-es járaton az illető utas, egy 48 éves férfi helyezte el az egyébként a légitársaságnál tiltott szerkezetet az előtte lévő ülésre, amelyen egy ugyancsak 48 éves hölgy ült, aki pokolian kiakadt, amiért leblokkolták az ülését. És miután az utastárs a légiutaskísérő felszólítására sem volt hajlandó eltávolítani a Knee Defendert, a hölgy egy pohár vizet zúdított a képébe, innentől kezdve fajultak el a dolgok a fedélzeten annyira, hogy a gépnek kitérő repülőtéren kellett landolnia. A konfliktusban részes utasokat leszállították a gépről, de nem tartóztatták le őket.

Az eset komoly vitákat váltott ki a médiában, de szakmai körökben is, egyúttal jól jelzi, sok légiutasnak mennyire fontosak a kényelmi szempontok, különösen a két–három óránál hosszabb utak esetében. A United járatán történteket egyébként épp az teszi kissé furcsává, hogy a konfliktus az Economy Plus osztályon tört ki, tehát épp abban a kabinszektorban, amit némi felárral úgy promotálnak a légitársaságok, hogy kevés plusz pénzért majdhogynem business-osztályú kényelemben lehet részük az utasoknak.

Mindeközben, igaz nem elsősorban a hálózati, hanem a diszkont társaságok piacán egyre inkább érzékelhető a társaságok és a gyártók közös törekvése arra, hogy egy adott típus, főképp a keskenytörzsűek kapacitását megnöveljék, így csökkentve az egy ülésre jutó üzemeltetési költségeket. Magyarán, egyre több ülést próbálnak bezsúfolni ugyanabba a térbe, ami óhatatlanul a komfortérzés, illetve a reális komfort csökkenéséhez vezet. Viszont a társaságok azt mondják, hogy a jegyárak alacsony és az üzemanyagárak magas szintje mellett az egyetlen túlélési lehetőség az, ha a fajlagos ráfordítások csökkennek, azaz egy gépen egyre többen utaznak.

A Knee Defender 2003-ban született egy 190 centis sokat utazó amerikai találmányaként. A CNN egy másik összeállítása szerint az amerikai szövetségi légügyi hivatal, az FAA nem tiltja a használatát, mert annak nincs befolyása a repülésbiztonságra, az egyes légitársaságok azonban eldönthetik, engedélyezik-e vagy sem. A Unitedhez hasonlóan tiltja a szerkezetet az Air Canada és a WestJet, ugyancsak nem engedélyezi a használatát Ausztráliában a Qantas és a Virgin. A Singapore Airlines általában nem tiltja, de nem is engedélyezi, a személyzet egyedi elbírálására bízza a dolgot.

Maga a termék egyébként nemcsak a két műanyag szerkezetből áll, hanem van hozzá egy nyomtatott kártya, amelyen a berendezést használó utas megmagyarázhatná a másiknak, miért és hogyan blokkolja az ülését. Ami persze nyilván nem hatja meg az „áldozatot”, aki mondjuk szeretné szunyókálással tölteni a repülési idejét.

Akik erről az oldalról értékelik az ügyet, úgy vélik, hogy az egyik utas által használt Térdvédő megsérti a másik utas jogait, akinek ennyire fontos a lába kényelme, az vegye meg maga előtt a másik ülést is, érvelnek. A Knee Defender feltalálója viszont azt mondja, hogy a szerkezet érthető tiltakozás az utastársadalom részéről, amiért a pénzükért az embereket egyre kényelmetlenebb helyzetbe kényszerítik.

Egy másik érv: biztos, hogy a két óránál rövidebb repüléseken egyáltalán hátra kell döntenie valakinek az ülést? Ha a légitársaságok másképp nem tudják megoldani a dolgot, talán úgy egyáltalán meg kellene szüntetni az ülések dönthetőségét, ekkor aztán nem lesz szükség Térdvédőre, és senki nem vitatkozik – legalábbis az utasok nem vitatkoznának egymással. Hogy az utasok hogyan büntetnék a légitársaságot, amely ilyen merész döntésre jut, az persze más kérdés, és nem valószínű, hogy akár a keményszívű diszkontok megkockáztatnák ezt a megoldást.

A vita zajlik, az ügynek egyfontos következménye biztosan lett már: a Knee Defender forgalma hatalmasan megugrott.

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.