Drónozás Európában, 13. rész: állami műveletek a személyvédelemtől a katasztrófa- és határvédelemig

iho/repülés   ·   2021.05.23. 12:00
Clipboard11

Lépéselőny a szükséges beavatkozáshoz. Folytatjuk a Közlekedéstudományi Intézet Légiközlekedési Kutatóközpontja szakértői, a droneconsulting.blog.hu oldal szerzői, Dr. Pusztai Máté és Dr. Sándor Zsolt cikksorozatát.

A cikksorozat előző két részében a kereskedelmi célú drón-felhasználás lehetőségeit jártuk körbe. Azonban ezzel még koránt sincs vége a drónok felhasználási lehetőségeinek, ugyanis az állami szervek (rendőrség, honvédelem, katasztrófavédelem, nemzetbiztonsági szervezetek, speciális kormányzati ügynökségek, stb.) is rendszeresen használnak, vagy fognak használni ilyen eszközöket a jövőben.

Amennyiben állami célú repülésről és műveletekről van szó, akkor ez alatt értünk minden olyan repülési tevékenységet, mely valamely állami intézményt szolgál ki, és melynek célja egy-egy jól meghatározott állami érdekből végrehajtott feladat. Ezek rendkívül széles skálán mozoghatnak, és a megfigyeléstől egészen a helyszínbiztosításig terjedhetnek.

Milyen okból kezdték el használni az állami szervek a drónokat?

A műszaki fejlődést nem csak a kereskedelmi szféra használja ki, hanem az állami szervek is, és ők is feladatuknak tartják, hogy lépést tartsanak a technológia kínálta újítási lehetőségekkel. Míg a kereskedelmi és szabadidős felhasználás esetén a drónok leginkább „egy eszköz - egy funkció” párosként írhatók le és jellemezhetők, addig az állami célú művelteknél a drónokra univerzális platformként tekintenek, olyan speciális repülésre alkalmas eszközökre, amelyekre számos, az adott művelet szempontjából releváns adatgyűjtő berendezést lehet szerelni. A drónnal lehetőség van adatokat (legyen az képi vagy bármilyen más) gyűjteni és ezeket valós időben továbbítani nehezen megközelíthető vagy nem észlelhető objektumokról is, biztonságosan, költséghatékonyan és jóval gyorsabban, mintha azt földi megközelítéssel kellene megvalósítani. Ráadásul a merevszárnyú eszközökkel rövid idő alatt igen jelentős területek mérhetők fel, és ezek képesek akár órákon át a levegőben maradni.

Az ilyen eszközök gyors és univerzális bevetése lépéselőnyhöz tudja juttatni az állami szereplőket, legyen szó bármilyen beavatkozásról. Az eszközök által szolgáltatott információk alapján a beavatkozás célzott és pontos tud lenni, ami által emberéletek megmenthetők és vagyoni költségek és károk mérsékelhetők egy-egy bevetés során.

Az adatok elemzése és értékelése a mesterséges intelligencia, a gépi látás és az új kommunikációs megoldások megjelenése által gyorsabbá és pontosabbá válik, amiből további előnyöket tudnak kovácsolni a felhasználók. Nem beszélve arról, hogy az IT megoldások rohamos fejlődésével sorra jelennek meg az új felhasználási lehetőségek, amelyek még inkább azt bizonyítják, hogy az állami szereplők esetén is van létjogosultsága ezen eszközök használatának.

Az állami célú felhasználás több szempont szerint csoportosítható, azonban mi jelen cikkben a felhasználási terület alapú megközelítéssel fogjuk feltárni és bemutatni ezeket a műveleteket.

Rendvédelmi célú műveletek

Közlekedés:

Drónok segítségével hatékonyan megfigyelhetők az útszakaszok, a torlódások kialakulása azonnal detektálható, és így a szükséges forgalomszabályozási döntések meghozhatók. Ezen kívül számos esetben használják a nem jogkövető járművezetők azonosítására is egy-egy kiemelt helyszínen, amelyek lehetnek nyílt vonali létesítmények (pl. gyorsforgalmi útszakaszok) de akár belterületi helyszínek is (jelzőlámpás csomópontok), ahol nem a gyorshajtókat szűrik ki, hanem azon járművezetőket, akik nem tartják be az egyéb szabályokat (tilos jelzésen történő áthajtás, stb.).

Ezen kívül baleseti események helyszínein is hasznos szolgálatot tudnak tenni ezek az eszközök. Sok UAV olyan adatgyűjtő berendezésekkel van felszerelve, ami képes 3D-s precíziós képalkotásra, amely kiemelten hasznos tud lenne a helyszínelés során, így jóval gyorsabban lehet a helyszíni felmérést elvégezni. Ezáltal a baleseti terület gyorsabban felszámolható, a forgalomnak az útszakasz hamarabb visszaadható, mintha csak manuális adatfelvételezés történne. Továbbá a baleset tovagyűrűző hatásai is azonosíthatók a magasból egy-egy ilyen eszköz szolgáltatta élőkép által.

Közbiztonság, térfigyelés:

A hagyományos rendőri járőrözést tudja támogatni a drón, mely segíthet a bűncselekmények észlelésében. Rögzíti a cselekményeket és nyomon követhető vele az elkövetők menekülési útvonalai is. Így megkönnyíti a rendőrségi munkát, és támogatja a nyomkövetést a nehezen megközelíthető helyszíneken is.

Felderítés:

A pilóta nélküli légijárművekkel a bűnügyi felderítési tevékenységek támogatása is megvalósítható, mivel ezen eszközökkel lehetőség van egyes bűnözői körök megfigyelésére, rejtett módon, továbbá a megfigyelt személyek mozgása is nyomon követhető, és erről valós idejű képi információk tudnak rendelkezésre állni. Ez alapján a további, adott esetben célzott beavatkozás megtervezhető. Ilyen tevékenységet a rendőrségen kívül az összes olyan szervezet folytathat, amelyek felderítési tevékenységeket is ellátnak (például NAV, titkosszolgálatok, stb.).

Határvédelem:

Az ilyen alkalmazások célja, hogy optikai spektrumban működő és hőkamera segítségével azonosítani lehessen, ha valaki tiltott módon szeretne átjutni a határon. A drónok – elsősorban merevszárnyú eszközök – képesek több órán keresztül a levegőben maradni, és végrehajtani a vonalas létesítmény folyamatos ellenőrzését. A rendszer fejlettségétől függően ezek már akár autonóm módú műveletek elvégzésére is képesek, amelyek rendellenes esemény bekövetkeztekor riasztják az operátort, aki a képek elemzését követően a megfelelő intézkedést és a földi csapatok átirányítást meg tudja valósítani. Az ilyen rendszerek nem csak a tiltott határátlépést (és az ezt követő menekülést) képesek észlelni, hanem azt is, ha a fizikai védelmi eszközök folytonossága megszakad (például kerítésszakadás, stb.). Ilyen célokra gyakran használnak kötött drónokat („tethered drones”), amelyek egy földi járműhöz folyamatos áramellátást biztosító kábellel kapcsolódva, folyamatos légi megfigyelést tudnak végezni a határ mentén, egyesítve a földi és légi járművek, illetve megfigyelés előnyeit.

Nyomozás, körözés:

Már bekövetkezett események során a helyszíni nyomozati cselekményt képesek támogatni a levegőből készített felvételek. Ezek célja rendkívül széles körű lehet (néhány példa):

  • bűncselekmény megközelítési, menekülési útvonalainak megállapítása,
  • előzetes információgyűjtés a részletes helyszínelés megkezdését megelőzően,
  • eltűnt emberek felkutatása, főleg nehezen megközelíthető, nem biztonságos, nagy kiterjedésű helyszíneken.

Személyvédelem, biztosítás:

védett személyek szállításánál vagy helyszíni személybiztosítási feladatok esetén jelent segítséget az, hogy az eszközök által bizonyos esetekben a magasból történő vizuális megfigyelés további hozzáadott értéket biztosít. Például fixen telepített kamerákkal nem belátható helyek, magasabb épület esetén külső ellenőrzés, stb.

Katasztrófavédelmi célú műveletek:

Elsősorban természeti, ipari vagy egyéb katasztrófák bekövetkeztekor van jelentősége az ilyen repüléseknek, amelyek célja az aktuális katasztrófa-sújtotta terület pontos helyének és kiterjedésének felmérésére. Ezen információk alapján a humán beavatkozás pontosabbá, célozottabbá tud válni.

Néhány példa ilyen használatra:

  • Vízügyi területen az árvíz, belvíz, jégzajlás okozta károk pontos felmérése.
  • Épített infrastruktúra folyamatos felmérése (tározó, gát, stb.).
  • Környezetvédelmi ellenőrzések.
  • Ipari/vegyi katasztrófa esetén a levegőminőség folyamatos elemzése, valamint a levegőben lévő káros anyagok koncentrációjának meghatározására.
  • Időjárási veszélyhelyzet esetén a terület felmérése és ez alapján további döntéstámogatás (pl. útzár elrendelése).
  • Tömegszerencsétlenség esetén gyors helyszíni felmérés.
  • Tűzoltás hatékonyabbá tétele a tűzfészkek felderítésével.
  • Bajba jutott személyek felkutatása, mentés támogatása.
  • Természeti vagy egyéb katasztrófák során pontos kárfelmérés és szemrevételezés.

Elsősegélynyújtás:

Sok ember életét meg lehetne menteni, ha a segítségnyújtáshoz szükséges eszközök elérhetők lennének, vagy baj esetén ezekhez gyorsan hozzá lehetne jutni. Ebben tudnak segíteni a drónok, amelyek a bevetési helyszínre a mentőknél hamarabb meg tudnak érkezni és képesek odaszállítani az életmentéshez szükséges felszerelést (pl. defibrillátor, lélegeztető ballon, gyógyszer), amit a mentők kiérkezéséig a helyszínen lévő segítők tudnak használni., stb.

(folytatjuk)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.