Eldőlt: a csehek (is) F-35-öst vesznek!

iho/repülés   ·   2022.07.26. 09:00
6673882647_7411c88712_b

Nem húsz, hanem 24 példányról kezdik a tárgyalásokat, az indokok egyike az együttműködés az egyre növekvő európai Lightning-közösséggel.

Néhány hete még csak ez volt az egyik esélyes ajánlat, miközben Svédország megtette azt a javaslatát, hogy ha Prága a jelenlegi Gripen-flotta bérlésének meghosszabbítását vállalja, akkor „virtuálisan zéró költség mellett”, tehát gyakorlatilag ingyen jutna a cseh partner a lízingszerződés lejártával a most üzemeltetett C/D-k tulajdonjogához.

Lehet, hogy ha a svédek a továbbfejlesztett E/F változathoz fűztek volna hasonlóan kedvező feltételeket, Prága másképp dönt, azonban a csehek inkább a generációs ugrást választották, jónéhány európai NATO-tagállamhoz hasonlóan, és a beszerzés költségeit a képességekhez viszonyították, amikor a Lockheed konstrukciója mellett tették le a voksukat, egyelőre csak a kormány részéről, de gyanítható, hogy a törvényhozás valóban meg is szavazza majd a megállapodást.

Jana Černochová cseh védelmi miniszter bejelentésében két fontos pont van, az egyik, hogy a végleges feltételeket még le kell tárgyalni az amerikaiakkal, másrészt, hogy korábbi hírekkel ellentétben nem húsz, hanem 24 gép megvételéről van szó, vagyis két komplett századról. Mint ismert, a csehek jelenleg 14 Gripent üzemeltetnek, vagyis a beszerzés mennyiségi ugrást is jelent, azzal együtt, hogy Európában ez lesz a legkisebb Lightning-flotta.

Ugyanakkor a cseh közlések szerint többek közt épp a típus egyre erősebb európai elterjedése a garancia arra, hogy az üzemeltetés ne legyen annyira költséges, mert vannak esélyek a más F-35-ös üzemeltetőkkel való kooperációra a műszaki bázis megteremtésében, a kiképzésben, sőt, az alkalmazásban is. Nem véletlen, hogy az egyik legutóbbi döntés Svájc, Németország és Finnország mellett épp a szomszédos Lengyelország részéről született a típus beszerzéséről, a lengyelekkel való együttműködés nyilván adja magát például a csehek számára.

Végül is, az F-35-ös az egyetlen, jelenleg megvásárolható ötödik generációs harci gép, és az elterjedt híresztelésekkel szemben a beszerzési ára ma már, a gyártás felfutásával, egyáltalán nem annyira riasztó, mint amikor kevés volt az elkészült gép és lassabb volt az átfutás. Hogy kellő mennyiségben dolgoztatják a Fort Worth-i gyártósorokat, arra garancia, hogy épp a napokban született megállapodás a washingtoni kormány és a Lockheed között további 375 gép elkészítéséről az amerikai fegyveres erők számára.

(fotók: Lockheed Martin)

Ebben nyilván benne van a Lightning-II. mindhárom változata: a hagyományos A, a rövid felszállás és függőleges leszállás képességével rendelkező B és a hordozófedélzeti C is. A csehek természetesen az európai megrendelők többségéhez hasonlóan csak az első A-típust választották, amely egyébként a három közül természetesen a legegyszerűbb, ezért legkönnyebben gyártható és üzemeltethető. A döntést pedig most meg kellett hozni, mert a Gripenek lízingszerződése – akárcsak a Magyarországon használt gépeké – 2027-ben lejár, miközben cseh illetékesek megfogalmazása szerint a romló biztonsági helyzet miatt a légierő gépeire háruló feladatok, a várható bevetések száma továbbra is nőni fog.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek