Elítélte Szíriát az Észak-atlanti Tanács

MTI   ·   2012.06.26. 12:28

Elítélte Szíriát a NATO-országok kormányközi döntéshozó testülete egy török katonai repülőgép múlt pénteki lelövése miatt.

Az Észak-atlanti Tanács Ankara kezdeményezésére kedden ült össze Brüsszelben nagyköveti szinten, hogy megvitassa a történteket. A megbeszélés után Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közölte az újságírókkal: a NATO elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elítéli Szíria cselekedetét. A főtitkár az atlanti szövetség szolidaritásáról biztosította Törökországot. Jelezte, hogy a NATO „nagy aggodalommal és szoros figyelemmel” kíséri a helyzet alakulását, de konkrét katonai intézkedések megtételéről nem tett bejelentést.

Rasmussen újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az ülést a NATO-t megalapító washingtoni szerződés negyedik cikkelye alapján tartották meg – ez a cikkely szól arról, hogy bármely tagállam konzultációt kezdeményezhet, ha támadás vagy fenyegetés éri –, ám az ötödik cikkely alkalmazására már nem tértek át, vagyis nem hoztak intézkedést annak alapján, hogy a NATO a szövetség egésze ellen intézett támadásnak tekinti, ha bármely tagját támadás éri.

„A szövetség biztonsága oszthatatlan. Törökország mellett állunk, az erős szolidaritás szellemében” – hangsúlyozta ugyanakkor a főtitkár.

A nagyköveti ülésen Törökország NATO-képviseletének vezetője részletesen beszámolt a történtekről. Ankara szerint a gépet – amely tévedésből rövid időre valóban berepült a szíriai légtérbe - már a nyílt tenger, vagyis nemzetközi terület fölött lőtte le a szíriai légvédelem. Damaszkuszban ezt tagadják, valamint azt állítják, nem tudták, hogy török gépről van szó.

A NATO közleménye szerint a török gép lelövése „újra azt példázza, hogy a szíriai hatóságok nincsenek tekintettel a nemzetközi normákra, a békére és a biztonságra, illetve az emberi életre”.

Az atlanti szövetség együttérzését fejezte ki a gép eltűnt személyzetének családtagjai iránt.

Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban közös állásfoglalásban minősítették elfogadhatatlannak Szíria magatartását, sürgették az ügy kivizsgálását, és ennek érdekében együttműködésre szólították fel Szíriát. Törökországtól ugyanakkor önmérsékletet kértek az uniós külügyminiszterek.

Kapcsolódó hírek