Elszabadult a ballon, leesett a pilóta!

iho   ·   2017.06.13. 16:15
cim

Amikor a két ballon összesodródott (fotók: Youtube)

Gyorsan kezdjük azzal, hogy ez a valóban hátborzongató baleset szerencsére nem okozott súlyos sérülést a résztvevők egyikénél sem, de kétségtelen, hogy végződhetett volna rosszabbul is a történet.

Illinois államban, Chatsworth városa mellett, a kellemesen csendes, alkonyati időben hőlégballonok készültek felszállásra, amikor az előkészületeket – látható a felvételekből, hogy a képeken szereplő egyik ballon sem volt igazán kész a repülésre – minden előzmény nélkül egy igen erős, 20–30 mérföldes befúvás zavarta meg. Pontosabban, mint azt szerkesztőségünk kérésére Punka György egykori ballonkapitány a videó alapján értelmezte: a felkészítést egy erős termik, meleglevegő-feláramlás zavarta meg.

Punka György úgy rekonstruálta a történteket, hogy a termik megforgatta és a levegőbe emelte a meleg levegővel még nem teljesen feltöltött ballonokat, és egymásnak sodorta őket. Az egyiknek sikerült folyamatos fűtéssel kiemelkednie, a másik azonban, mivel abból a nekisodródott ballon még a kevés meleg levegőből is kipréselt egy adagot, elemelkedett ugyan, de visszasüllyedve a földnek ütődött. Pilótája az alacsony kosárból kibukva megpróbálta tartani magát, de a ballon másodszor is a földhöz ütődött és a pilóta a földre esett.

A vezető nélküli légijármű a pilóta súlyától megszabadulva újra a levegőbe emelkedett, és az utasok tehetetlenül álltak a kosárban. Amikor azután lassan tovább hűlve, néhány száz méterrel arrébb szerencsésen földet ért, az utasok lezárhatták a maguk különleges, pilóta nélküli utazását. Egyedül a kosár oldaláról leeső pilótát kellett kórházba vinni, de az ő sérülései sem bizonyultak súlyosnak.

A nagyításon kivehető, ahogy a pilóta a kosárba kapaszkodik...

A vizsgálat az ügyben természetesen megkezdődött, a helyi hatóság szerint a ballonos rendezvények során az elmúlt években nem történtek arrafelé incidensek. Mégis, lehet-e a történetből valamiféle tanulságot levonni?

A ballonkapitány szerint minden repülésnek megvannak a maga tanulságai, annak is, amely eseménytelennek számít. Ez a gyönyörűnek induló ballonstart is ilyen. Az első kérdése feltehetőleg a kivizsgálóknak is a felszállás tervezett időpontjára vonatkozhatott.

„A képeken nagyszerű, talán egy kissé meleg nyári délutánt láthatunk. Ilyenkor jobb még egy kis ideig várni, amíg a levegő megnyugszik. A következő kérdés is ezzel összefüggő, milyen meteorológiai információkat kaptak a résztvevő pilóták? A hivatalos tájékoztatás mindig megadja a termikképződés kezdetét és valószínűsített végét. Ennek figyelmen kívül hagyása – mint azt a felvételen láthatjuk – életveszélyes is lehet.

...majd amikor a kosár durván a földnek ütődik, leesik róla

A termiket egyébként az is kiválthatta, hogy a ballonokat – valószínűleg a látvány miatt – egymáshoz viszonylag közel készítették fel. A hatalmas teljesítményű égők működtetésekor a talaj feletti levegő hirtelen megmelegszik és úgynevezett „öntermik” alakul ki. Ennek hatása, az egyébként is meleg környező levegővel együtt, vezethet az ehhez hasonló jelenségekhez.

A pilóták tevékenysége a helyzetnek megfelelő volt. Mindegyikük igyekezett a légijárművet a lehető leggyorsabban a levegőbe emelni. Mint ahogyan az látható is, nagyobb magasságban a levegő már sokkal nyugodtabb volt. Sajnos, ez a manőver a második – szerencsétlenebbül járt – ballon esetében fizikailag nem volt lehetséges; a ballonban lévő meleg levegő ehhez nem volt elég.

A ballon süllyedőben, mielőtt végleg földet ért volna

Megúszták! Úgy gondolom, a balesetet szenvedő pilóta is hasonló véleményen volt!” – egészítette ki a történetet Punka György.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek